Már nem fogod többé kezem,
Elengedted rég, mint fa, a levelét.
Erőtlenül csüng tehetetlenül, lefelé,
Mint, egykor csüngtem szavaidon én.
Már nem fogod többé kezem, mint rég,
Fonnyadt bőröm, taszítja kezed.
Ráncos arcom, izgatja szemed,
Nem csillan fel, ha hallod hangom.
Már nem fogod többé kezem,
S, én értem. Sőt, megértem…
Homályos szemem, s eszem, még emlékeztet:
Mikor, még szemem a tiédbe mélyedt.
Tévedtem?! Én szerelmet éreztem,
Hová tűntek mind ezek? Álmok voltak csupán?
S, most ébredezek tán? Félek!
Ez a szomorú valóság: elmúlt, az ÉLET!
Te! Légy boldog: BOLDOG ÚJÉVET!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése