Úgy megszerettelek drága Anikócskám,
Hogy már te nekem olyan vagy,
Mint tesókám,
Hogy tagadni se tudnám,
De nem is akarnám,
Hogy nem úgy szeretlek,
Mint valódi tesókám,
De remélem nem is bánod,
Hogy így szeretlek én téged!
Minden nap annyira várom a délután,
Hogy veled lehessek,
Mert nem jó nekem nélküled!
Nélküled lassabb is mennek az óráim,
Mindig azt mondogatom magamban
Hogy mikor lesz már végre délután,
Hogy végre veled lehessek,
S beszélgessek!
Amikor nélküled vagyok
Akkor is rád gondolok,
Hogy mi is lehet teveled!
(Olasz Anikónak írtam!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése