Vörös Áfonya - Tűz

Harminc éve volt mozdonyvezető. Abban az esztendőben lett a füstös a társa, amikor megkérte Margit kezét. Szinte egyszerre tanulta meg a házasélet tíz aranyszabályát és a mozdonyvezetők
etikai kódexének sorait.

Mindkettőjüket nagyon szerette. Az elején Margitot egy picit jobban. Szenvedélyes éjszakákat éltek át közösen. Értett az asszony nyelvén. Könnyű dolga volt, hisz nője az a kissé túlfűtött, szerelmes típus. Elég volt
csak átölelnie, már érezte, hogy forr a teste. Ettől ő is lángra lobbant.

Harminc éve rakja a tüzet a kazánra. Az háromszázhatvan hónap. Még egyetlen egy fizetési papírján sem kapott levonást semmiért. Egyszerűen tudta a feladatát. Ismerte a sorompókat, a
fordulókat, a jelzéseket. Álmából felriadva is mondta volna, hol kell lassítania
és hol kell kicsit több szenet dobnia a tűzre.

Minden ugyanúgy ment, ahogy szokott. Reggel, amikor eljött otthonról, adott egy csókot a felesége arcára és átvette a becsomagolt ebédadagját. Margit megölelte és jó utat kívánt. A
délelőtt teljesen eseménytelenül telt el. A szemaforok a kellő időben
váltottak, ő a kellő időben lassított és állt meg.

Eszébe jutott, hogy ma harminc éve vezette először ezt a gőzöst. Azóta szinte egyek lettek. A füstje már annyira beleívódott a bőrébe, hogy a szabadnapján is lehetett rajta érezni. Ha
valami meghibásodott a szerkezeten, bosszankodva igyekezett megoldani a problémát.
Ilyenkor az aggódás szinte elvette az eszét. Egyszerűen félt, hogy képtelen
megjavítani az ő drága mozdonyát, és nem utazhatnak tovább, s meg kell válniuk
egymástól.

Munka közben soha nem gondolt Margitra. Mindig a feladatára koncentrált. Úgy érezte, neki teljes egészében ott kell lennie a gőzösön. Nem engedte meg magának azt a luxust, hogy egy
félresiklott gondolat miatt valami balesetet okozzon. Hiszen kettőszázan
utaznak a háta mögött. Érezte a felelősséget. Minden porcikájában.

De ez a délután, kissé más! Rádöbbent, hogy sok évvel ezelőtt egy ilyen csodálatos, napsütéses napon kérte meg a felesége kezét. Milyen tüzes
menyecske volt! Korábban nem ismert ilyen lányt. Csodaszép éveket éltek meg
együtt. Forró volt a szívük és forró volt az ágyuk. Aztán…valami… megváltozott.
Képtelen volt felidézni azt a pillanatot, amikor megtörtént a változás. Talán
egy kedden lehetett, esetleg egy szerdán…de mindegy is! Mit számít ma már! Talán akkor, amikor először felejtette
átölelni Margitot. Igen, akkor történhetett! A nagyobb baj az az, hogy
utána…egyre többször felejtette el megérinteni őt…és a tűz, amit annyira szeretett
az asszonyában, lassan kezdett kialudni. És ő ezt nem is vette észre! A mai
napig fel sem tűnt neki. Hiszen ő soha nem
fázott. Dolgozott! Csurgott róla a verejték. Reggeltől egészen a műszak végéig.
Rakta a szenet, rakta…s a forróság átmelegítette az egész testét. Amit a
mozdonyon magába szívott, azt vitte haza…és nem vette észre, hogy otthon egyre hidegebb
van. Tényleg, pedig észre kellett volna vennie! Miért volt ennyire vak? Neki
elég a tűz, amit a mozdonytól kapott…de vajon…az asszonynak? Vajon vele mi a
helyzet? Soha nem kérdezte tőle. Vagy tíz éve már csak a gőzösre figyelt. De mi
lehet vele? Vajon most mit csinál otthon? - Ahogy ezek a gondolatok
befészkelték magukat az agyába, fázni kezdett. Mint még soha. „Talán nem raktam elég szenet a nyílásba!” -
fogta a lapátot, és lankadatlanul dobálni kezdte a Ruhr-vidék gyöngyszemeit. „
- Nem elég! Nem elég! Még! Ez kevés egy ekkora mozdonynak!” - Nem állt meg a keze. Fűzte, fűzte a fekete gyémánt-kalárist, rendületlenül. És
közben az asszonyra gondolt. Az ő drága Margitjára, aki lehet, hogy már tíz éve
fázik mellette. Mellette, aki annyira szerette, mégsem vette észre! Lassan
fogyni kezdett az éjszakai műszak szénadagja is, de nem hagyta abba. Meleget
akart maga körül, mint régen. Érezni akarta az asszony melegét.

*****

Margit a szokásos házimunkát végezte otthon. Egy munkásoverállt vasalt. Szorgalmas nőnek nevelte az élet. Mindig büszke volt rá, hogy a feketén, izzadtan
hazatérő férje, hófehéren és jószagúan megy másnap munkába. Harminc éve imádta.
Nem tudta megmondani, miért. Néha azt érezte, sokkal jobban szereti, mint a
házasságuk elején. Igaz,már nem volt annyira forró az éjszakájuk, de elfogadta
ezt a helyzetet. Bár sokszor vágyott vissza a múltba, amikor még olyan
szenvedélyesen tudta átölelni a párja.

Kicsit furcsa volt ez a délután. A vasalót mindig a legnagyobb fokozaton használta. De most…kénytelen volt lejjebb venni. Testét elöntötte a forróság.
Nem értette, honnan jön. Egyszerűen csak
azt érezte, hogy hirtelen lángrózsák gyúltak az arcán. Aztán lassan terjedni
kezdett…egyre lejjebb és lejjebb. Mígnem az egész testét elöntötte a hő. Nem
fájdalmas forróság, nem égette, egyszerűen csak jólesett. Ahogy a házasságuk
elején. Bárcsak itthon lenne az ura! Talán most…talán most lenne kedve vele
ágyba bújni és megélni vele a szerelmet, amit már olyan régóta eltolt magától.
Egy pillanatra még le is kellett ülnie, mert ez a hirtelen jött hullám kissé
ledöntötte a lábáról. Nem akart magához nyúlni. Nem szeretett magának örömet
okozni. Az öröm számára csak akkor volt igazi, ha attól a férfitól kaphatta,
aki…harminc éve ott szuszogott mellette. „Hogy gondolhatok ilyen csacsiságokra,
vén fejjel? Hisz már a gyerekeink is felnőttek! Nekem meg a szerelmeskedésen
jár az agyam! Milyen bolond vagyok! Mennyi lehet az idő? Háromnegyed négy!
Józsi ilyenkor ér az érdi váltóhoz. Hányszor mesélt róla! Ott le kell
lassítania. Régi, rozoga a vasszerkezet. Ha nem lassan döcög rajta át , akkor
képes és kisiklik a mozdony. A férje nagyon szereti a munkáját. Megbízható,
szorgalmas melós. Mindig tudta, mit kell tennie. Most éppen lassít, hisz háromnegyed
négy!

*****

Két napig takarították a roncsokat az érdi váltó 200 méteres körzetében. Kedden délután, 15 óra 45 perckor a mozdony teljes gőzzel, hatalmas füstöt húzva maga után, hajtott rá a váltóra. A
régi, rozoga szerkezet nem bírta a sebességet. A vonat kisiklott. A helyszíni
vizsgálat csak nehezen tudta megállapítani, hogy a szerencsétlenséget nem a fék
hibája okozta. A kazánház sérüléseiből egyértelműnek látszott, hogy azt
túlfűtötték. Az emberi mulasztás okát senki nem értette. Józsi megbízható,
higgadt munkaerő volt. Harminc éve egyetlen hibát sem ejtett.

*****

Margit azóta sem ment el a helyszínre. Képtelen rá. A férje kollégái hozták el neki az egyetlen épségben maradt darabot a mozdonyból. Valahogy kieshetett az ablakon, a csattanás közben. A szeneslapát
szinte sértetlenül került haza. Odatette a férje fényképe mellé. Ha rájuk néz,
mindig eszébe jut…a TŰZ, amit még most is érez. Ami itt maradt, mélyen a
szívében, eltemetve.