Először szemedet adtad,
majd a hüvelyt kezemnek.
Sokszor sóhajt leheltél szívemre,
majd nyelvemet vezetted.
Nedvvel szórtál be minden édes kegyetlent,
csípőddel kört írtál, csiklandoztad a szerelmet.
Bimbóidra ráült a forma teljes kereksége,
Harapás, gyengéd csecse-becse.
Testedre a duzzadt borzongás terült,
arcod volt a tisztán zuhanó vízesés.
Füled gyöngyöző hullámba borította testem,
de közben halkan szólt a kékség,
a jövő tragédiája, s a múlt…
…Szíved viasza ráégett estémre;
Így lettem én híd,
gyönyöreid és kínod közt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése