Tegnap a kedvenc padomon ültem, a város egyik, hanem a legszebb parkjában
- kegyetlen hideg volt - . Már egy hónapja minden héten legalább egyszer kiültem
oda - tetszik az a hely -, minden alkalommal valami újat fedezek fel, egy bőrkabát
volt rajtam, épp elég ahhoz, hogy ne fagyjak meg, de nem elég ahhoz, hogy kelle-
mesem érezzem magam. Az első negatív élményem arról a padról.
Szóval ahogy ott ültem - nem fogod elhinni - megjelent egy angyal. - Mondtam,
hogy nem fogod elhinni, én se hinném el, de te... - fehér kabátot viselt - nem tehe
róla ő is fázik ha hideg van - egy-két aranyló hajtincs lógott ki a fejére húzott fehér
sapka alól - kicsit zsírosnak tűnt, de annyira nem volt vészes, hidd el - az arca
szabályos, enyhén kerek, de nekem ez tetszett, a szemei különleges - bármilyen
hihetetlen - smaragdzöld színben pompáztak - mind a kettő - . Ahogy elhaladt
előttem egy pillanatra behunytam a szemem - azt hiszem rosszkor, mert pont
akkor kacsintott rám - és elképzeltem ahogy együtt ülünk az élet igazságtalan
hullámvasútján, ami csak lefelé halad, és fogjuk egymás kezét.
Amikor felpillantottam még láttam - a kabát ellenére is határozottan merem állítani -
kecses alakját, felkeltem és utána siettem, nem kellett sokat mennem, mert épp
egy utolsó pillantásért fordult vissza, amikor szembetalálta magát velem. Közelebbről
láttam, hogy nem is egy angyal, mert enyhén szeplős volt az arca - mely még
kívánatosabbá tette számomra - , kicsit furcsán nézett rám ,aztán rájöttem, hogy most
nekem kéne lépnem. Bemutatkoztam, beszélgettünk majd meginvitáltam, hogy
üljön le a padra, ahol az imént ültem. Leültünk, egy óra után azt hiszem megtudtuk
egymás fontosabb tulajdonságait - és még mindig tetszett - .A sokadik pozitív
élményem arról a padról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése