A leköszönő nap utolsóként megszökő, reményteli sugarai az alkonyat ezerszínű arculatára formálták a végtelennek tűnő táj képét. Lágy fuvallat rezzenéstelenül, a néma csenddel ölelkezve siklott végig az aranyszín víztükör tükörsima felületén megkímélve a tenger hullámgyermekeinek csendes álmát. Az ezüstszürke égbolt csillagos mezője védő lepelként borult önmaga nyugalom ittas talpazatára. A sárga homok apró szemcséi végső erejükkel adták át a nappal folyamán magukba szívott tüzes sugarak melegét az est hűvös levegőjének. Az állatok az utolsó nézeteltéréseiket is végtelen megértéssel tisztázták egymás közt, mielőtt a kimerültségtől mázsás súlyú pilláikra álomport hintett volna a gyenge szellő, kaput nyitva az álmok csodákkal kikövezett szövevényes világába. Néhány, nyugovóra nem térő madár halk, altató melódiát hallatott melyet előzőleg egy az éjszakában eleven tücsök komponált. A fák egy utolsó, pisszenésszerű reccsenéssel nyugtázták az gyönyörű est beálltát és nyugodni intették magukat az éjszaka végeláthatatlan, édeskés mámorába. Néhány, a szerelem tüzében égő pár kéz a kézben sétált a tenger homokos koronáján, lábnyomukat az örök, boldog szerelem zálogaként a parti homok lágy tapintású fövenyébe hagyva. … Éreztem, hogy valami nem jó így. Reszkető, erőtlen testtel omlottam egy fa tövébe. Levegő után kapkodva éreztem, hogy a tüdőmön nem tudok, több levegőt átpréselni hiába küzdök, kapálózok érte. Testemet a hidegverejték cseppjei fagyott jégforgácsként hasították. Ezer kusza gondolat átláthatatlanságától sajgott a fejem. A színek szinte megvakítottak a homályban. Lehunytam szemem az utolsó erőmmel. … Majd hirtelen kinyitottam. Levert voltam, erőtlen és mégis boldogságban úsztam. A szoba négy, hideg fala vett körül, s az utcáról állott levegő süvített be a csendben reszkető sötét térbe. Az utca káoszában hallottam két ember civakodását, és a beszédük, mint két éhes hiéna csattant egymásnak. Sikerült végre megnyugodnom, mivel rájöttem, hogy csak egy álom volt az egész. Visszahunytam szemem és lehajtottam fejem a párnára megnyugodva, hogy az én világom még mindig az én világom maradt!
2010. július 12., hétfő
Lőrincz Lejla - A fájó tökéletesség
A leköszönő nap utolsóként megszökő, reményteli sugarai az alkonyat ezerszínű arculatára formálták a végtelennek tűnő táj képét. Lágy fuvallat rezzenéstelenül, a néma csenddel ölelkezve siklott végig az aranyszín víztükör tükörsima felületén megkímélve a tenger hullámgyermekeinek csendes álmát. Az ezüstszürke égbolt csillagos mezője védő lepelként borult önmaga nyugalom ittas talpazatára. A sárga homok apró szemcséi végső erejükkel adták át a nappal folyamán magukba szívott tüzes sugarak melegét az est hűvös levegőjének. Az állatok az utolsó nézeteltéréseiket is végtelen megértéssel tisztázták egymás közt, mielőtt a kimerültségtől mázsás súlyú pilláikra álomport hintett volna a gyenge szellő, kaput nyitva az álmok csodákkal kikövezett szövevényes világába. Néhány, nyugovóra nem térő madár halk, altató melódiát hallatott melyet előzőleg egy az éjszakában eleven tücsök komponált. A fák egy utolsó, pisszenésszerű reccsenéssel nyugtázták az gyönyörű est beálltát és nyugodni intették magukat az éjszaka végeláthatatlan, édeskés mámorába. Néhány, a szerelem tüzében égő pár kéz a kézben sétált a tenger homokos koronáján, lábnyomukat az örök, boldog szerelem zálogaként a parti homok lágy tapintású fövenyébe hagyva. … Éreztem, hogy valami nem jó így. Reszkető, erőtlen testtel omlottam egy fa tövébe. Levegő után kapkodva éreztem, hogy a tüdőmön nem tudok, több levegőt átpréselni hiába küzdök, kapálózok érte. Testemet a hidegverejték cseppjei fagyott jégforgácsként hasították. Ezer kusza gondolat átláthatatlanságától sajgott a fejem. A színek szinte megvakítottak a homályban. Lehunytam szemem az utolsó erőmmel. … Majd hirtelen kinyitottam. Levert voltam, erőtlen és mégis boldogságban úsztam. A szoba négy, hideg fala vett körül, s az utcáról állott levegő süvített be a csendben reszkető sötét térbe. Az utca káoszában hallottam két ember civakodását, és a beszédük, mint két éhes hiéna csattant egymásnak. Sikerült végre megnyugodnom, mivel rájöttem, hogy csak egy álom volt az egész. Visszahunytam szemem és lehajtottam fejem a párnára megnyugodva, hogy az én világom még mindig az én világom maradt!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése