Kit érdekel, hogy a cigit szívod?
Vagy ha az életed másra bízod…
Csak bízd, és tedd meg helyettem is,
Nem leszek a világ bábuja ott kint!
De ha akarod, érted bármit megteszek.
Csak szeretnéd? Már meg is kapod…
Oh, az élet, amikor ilyen, mi tévő legyek?
Másra várok, közben lassan meghalok.
Hát eljött az idő, itt van a változás,
Ezen az úton sem mehetek tovább.
Hát ott az igaz, végre megvan, látom,
Tudtam, hogy létezik, mégsem találom.
De ez már múlt, eljött az igaz álom,
Maga a valóság, nem kell rá várnom.
Teljesül az, mi mindenkinek a vágya,
Vagy leges-legbelső álma, érzelme tárgya.
Hogy mi ez? Azt te már tudod, nem kell mondani,
Az a lét, melyhez csak egy dolgot kell odaadni:
Csak egy szót, csak egyet óhajt még, nem már!
Ő idén a szabadságért, mint szent ügyért küzd, kár!
Kár, hogy így akarta a sors, ami nincsen,
Felrepül az égbe, hogy a csillagokra tekintsen.
De rájön hamar, hogy ez nem tart örökké,
S az ügyért folyton tenni kell, így válik történetté.
A mese kész, a hős is talpon, ám hazatér,
Mivel szükség rá nincs. De akkor mit ér?
Annyit, amennyit gondolsz, többet nem,
Értsd meg, barátom, társat keresett, s lelt.
De az eszme fennmarad, új nemzedék kél,
Bármennyire is akarod, a gépezet még él,
És ő sohasem fél, bármikor lesújt, kegyetlen,
Amikor nem számítasz rá, de az egyetlen,
Élő szörnyeteg, mindig él tebenned és énbennem.
Ne keltsd fel, had pihenjen, békében énvelem.
A gonosz nem alszik, hát tegyük mi helyette,
Mienk a világ, hát elégedjünk meg vele!
Ennyi, mi nekünk jutott, és a szeretet, a szabadság,
Az emberi jogok, szerelem és az örök boldogság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése