Búgó hangjával, szomorú nászával,
pár lomha léptével, sajgó vágyával
reményt temetni indul a félelem.
Kristállyá fagyott csönd könnyek, bús korál,
értetlen remegés üres szivekben.
Angyal-fátyol őriz kies szirteken,
fénylő szárnyával véd e holtnak torán.
Az éjjel megjegyzi lépteink nyomát.
Emlékeztet, bárhová is mész holnap,
örök pillanat a számon kért fohász...
mit varjak húznak, mint egy vékony fonált,
s elszakadt. Utolsó kongás visszhangzik...
Így maradt a félelem, és egy holt nász.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése