Nem tudom, mi lesz a századik napon,
Megpróbálom, talán kitalálom:
Hányszor voltunk itt?
Mindegy! Tudom! Háromszor.
Most, hogy tudom, együtt jöttünk
Utolszor a századik napon. Válunk!
Eszem, s vérem vergődik és diktál:
Kibírni! Kibírni! S nem gondolni rá!
Inkább szeretni! Szeretni bódulásig…
Itt vagyunk. „szép ez a táj”
Mondtad egykor boldog hangsúllyal
S ablakot kitárva, felém mosolyogva.
Be, akkor csak boldogságot szívtunk,
Most bánatot, s közben belül vívódunk!
Szemem könnyekkel teli, s Rá pillantok:.
Arca halovány, s szeme csillog!
Vajon, most mire gondol?
Erőm elhagyott, nem firtatom. Tudom!
Szívemből a sors, most készül:
Kitépni egy darabot…!
Búcsúzni jöttünk! Egymást most elhagyjuk…
Szólni nem tudunk, de lassan összeér az ajkunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése