A kedvem az élettel merőleges, a halállal párhuzamos.
Nem először, és nem utoljára.
S, hogy miért?
Mert eszem szerint az élet nem más, mint:
átmeneti boldogság keresése és elérése külsőségekkel.
Mint az evés, ivás, drogozás, pénzhajszolás, és bármi, ami nem belülről fakad.
Míg szívem azt súgja: nem az én-ről szól.
Hanem a pillanatról, a jelenről.
A másikról, az együttről.
Hisz mennyivel felemelőbb érzést adni és kapni, mint holmi tárgyat!?
Íme két szó útravalóul:
Szívedre hallgass!
Mindig a helyes úton visz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése