… s akkor,
mikor már
nem vágysz másra,
csak a hajlott hátú
cédrusok jajkiáltása
utáni némaságra,
s a smaragdrétek
szemében éledő
tücsökzene nászra,
megtudod, hogyan omlik
le a futórózsák ékes fátyla,
s hajszálereidben ott
pulzál minden higanymilliméter:
szisztolés és diasztolés éter
véredényeid botorkái,
halandóságod krónikái…
Tőlük cserepesedik
ajkaidra a végtelen lázas
torkából kibomolt őshuzat:
sápatag ébredés…
és minden riadt lódobogás
-egykor felperzselt kőomlás-
csupán a fák ágairól
lereccsent madárrikoltás…
Az Ég gödre ma parttalan,
míg kifeszített szárnyad,
a dalban hasadt hallgatózik
és a temetők hantjai bizalmasai…
Messze tenger is morajlik
árbocosok ferde gerince
rogy térdre,
meg a dagadthasú dombok mögött
bujdokol a bagolyszemű Héra is,
hisz Moira fölött Néki sincs
hatalma és Zeusznak sem…
Láttam, ahogyan kedves fia
Szarpédón is elvész…
… akkor nincs magyarázat,
csak gyász van…
A bágyadt horizont alatti kékben,
Léthé is sóhajtva
indul el feléd…
Vedd kupáját,
ne légy Mnémoszüné
derengő játéka!
Hajlékod most akár zátony alatti
koráll vagy csak meredélyen
egy szirtfok,
véred pecsétje ott is
vésztajtékos …
Érdes tenyerű,
barlangokba futó
sebeid látod, ím,
az enyémek is,
mert Te is
feledni akartad csupán
Krétát,
míg körbezártak a habok,
de az Ég ajtaja kitárva állott,
lépésed így lett kiszámított,
Mínosznak sem támadt
ellene fegyvere,
hagytad volna a pásztori sípos
szárnyakat Labirinthosz
szegletében csalétkül,
hogy ma ne
Szamosz, Chion, Mitilini
és Limnosz
szelei sarkantyúzzák
madártávlatod
ott,
hol az a néhány liternyi
levegő gyilkosan
lenyilazott Téged…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése