Glóriám eldobtam,
csupán mezítelen állok itt…
Könnyed sebezhetően
rímek helyett kacagó ajtókat
faragok szárnyas oltárokra,
hogy mögöttük gömbölyödjék
a horizont áldott állapota…
A kanyaron túl égi féknyomok
fekete szegélyes papírokat osztanak,
mert szavaim megszöktek
a talpig semmittevésben
a roppant Ég alatt,
s léptem nesze megbicsaklott,
árnyéka is eltörött
midőn glóriám eldobtam…
Jöjjetek konokul ítélő
gyarlóságok,
sisteregjenek bűneim,
akár sáskajárás idején,
úgy sötétedjen lelkemhez
a kárhozat is,
dicsekvő –égő pusztító
harsogó zengőn, ahogyan
Kairó egén és a Nílus-völgyén,
hogy Krétán, Cipruson,
s Libanonban is felfelé
mozduljon a tekintet,
s itthon is légyen
döbbenetes a kép,
mert az árvíz nem mese,
ahogyan néhány ember tervébe
még ez is pompásan illene…
Küzdés, s alig látható
fénylő mozdulatok
festik vissza színeit az Égnek,
húzza a Vén cigány
nyűtt vonóján gondjait
a résznek, háborúságát
e világégésnek…
Glóriám eldobtam,
csupán mezítelen állok itt…
Könnyed sebezhetően
rímek helyett kacagó ajtókat
faragok szárnyas oltárokra,
hogy mögöttük gömbölyödjék
a horizont áldott állapota…
Ma legelésző oroszlánokról álmodok
engedem látni a
mézcsodájú Napot
mondatokká szövöm
a Szépséget
maradék hitemmel
bárkákat ácsolok
emberarcú vergődő madár
tolla fonja csak babérba
glóriám, hiszen eldobtam,
s ím mezítelen állok itt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése