Latinovits Zoltán, az "értelmes szomorú" sírjánál "jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítlen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg."
Mt 25:43)
Áthatolhatatlan ringó tűnődés
világrévedő harmatszemedben:
fénylő autóbuszok ködös mosolya,
távolba intő jelzőlámpák lepattogzott zománca
- földi Jupiter, töredelmes árny -
a halhatatlan míves fohász.
Számodra test és árnyék nemcsak a szó,
de minden,mi kimondhatatlanul fáj,
nem is tudott elnyelni a szocialista „báj”,
Agórád a szent megbocsátás temploma,
csillagréteken keres Téged is a mama,
mint a kicsi Pista-Attilát,
s úgy riansz a pályaudvarokon át,
hogy magadban érzed „kósza lányok”,
s „rühes ebek”csontvelőszaggató éji fájdalmát.
Utadon kezeid fogja robusztus Milán,
ki maga is égi Füst,
s a tőle idősebb Kassák,
hisz MA is modernül üt.
Aztán Ady partiumi protestáns himnusza,
s Kosztolányi dionüszoszi mámora
fonják ajkaidra a babérzsoltárt,
így hidat ver ereje,
akár bíborzsarát,
míg egyre csak hallod a verset,
mint sámánarcú szimfóniát,
és simogatod, fested,sikítod,
hogy legyen boldogító, kegyes álom,
fényszárnyalás, sólyommámor,
ha kell magad keresztre szegzed,
megfeszíted, ostorozod, üldözteted,
vagy Lázárként tanulod újra a világot,
mert önkívületes révvel várod,
hogy megérkezzen végül a Te Szinbádod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése