„Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem,
tam multae scelerum facies;…”
(„Mihelyt a jog és jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök milliói”)
Vergilius
A
valódi verset,
az igaz bárkát
ragok szivárványa feszíti össze,
miképpen Noé szétválogatta, magával vitte
a zenét, a kürtszó teremtett ütemét,
az özönléstől lepattogzott kormánykerék teljes disszonáns rímkészletét,
oly hitelesen ring ma is mindenütt a víz
morái elsodorják az emberlakta vidék félig kész ízét, gyümölcsét
A kormánylapát néha romokban forogva, jogait csikorgatva, önmagát leszakítva megakad,
s a homokkerti felüljáró alatti vonatok könnyeden siklanak, míg én felül
akadálypályán szambázok immár hónapok óta, mert bontják, összerakják, tépik, cibálják, vagdalják folytonosan
Pedig hazajutni vágyom: levetni fölösleges terheit folyóknak, rímeknek és ostobán bámulni a plafont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése