… s akkor
mikor már
nem vágysz másra,
csak a hajlott hátú
cédrusok jajkiáltása
utáni némaságra
s a smaragdrétek
szemében éledő
tücsökzene nászra
megtudod, hogyan omlik
le a futórózsák ékes fátyla
hajszálereidben ott
pulzál minden higanymilliméter
szisztolés és diasztolés éter
véredényeid botorkái
halandóságod krónikái,
s tőlük cserepesedik
ajkaidra a végtelen lázas
torkából kibomolt őshuzat:
sápatag ébredés…
és minden riadt lódobogás
-egykor felperzselt kőomlás-
csupán a fák ágairól lereccsent
madárrikoltás…
Az Ég gödre ma parttalan
míg kifeszített szárnyad, a
a dalban hasadt
hallgatózik és a temetők
hantjai bizalmasai…
messze tenger is morajlik
árbocosok ferde gerince
rogy térdre
meg a dagadthasú dombok mögött
bujdokol a bagolyszemű Héra is
hisz Moira fölött Néki sincs
hatalma és Zeusznak sem…
Láttam, ahogyan kedves fia, Szarpédón
is elvész…
… akkor nincs magyarázat
csak gyász van. viaszos gyertya – édeskés
VERŐDÉS
a bágyadt horizont alatti kékben
a SZÁRNYALÁS keze
zárja le a szemedet
ahogy Léthé
elindul feléd…
Vedd kupáját
ne légy Mnémoszüné
derengő játéka
hajlékod akár sziklás part
vagy csak meredélyen egy
szirtfok
véred pecsétje tajtékos hab
érdes tenyerű
barlangokba futó
sebeid látod
ím az enyémek is
mert Te is
RÖPÜLSZ a VÁGGYAL
Szamosz, Chion, Mitilini
és Limnosz
szelei sarkantyúzzák
madártávlatod
ott,
hol az a néhány liternyi
levegő gyilkosan
lenyilazott Téged…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése