Szállna szívem a holnap varázsába,
Küzdeni lassan egy szebb életért,
De nem ereszt, visszahúz a borzalmas mába,
Megtörve lelkem lángjának hevét.
Menekülnék messze a holnap csendjébe,
Találni szeretetet a fájdalom mellé,
De szívem szárnyát láncokkal szorítja
Újabb sebet ejtve a régi hegek helyén.
Átrohannék a holnap, édes világába,
Megismerni végre ezernyi csodát,
De nem enged a valóság súlya a távolba,
Ideköt, meginni a bánat borát.
Így hát szívem maradni kénytelen,
Elhessegetve az ábrándok ködét,
Újara eltűrni a szenvedést hirtelen,
Elfogadva az életet, mint egy ezeréves regét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése