Látom az ablakon át a sötét tájat,
Amint az éj feketéje költözik belé,
Az ablakokon átszűrődő világot,
Ahogy azt békétlenül megtöré.
Látom az esti élet,
Lomha,lassú lustaságát,
A kerek hold hideg,fehér sugarát.
Ott vagyok én,ebben,
A csend sugallta sötétben,
Ágyam előtt állva,
Szomorral lelekemben.
Hideg szájával ásít,
Várja küzdelmem,
Hogy forgolódva keressem,
Benne,a helyem.
Szélesen mosolyog,
Örül,hogy szenvedek,
Hogy nem tudok aludni,
Békét nem lelek.
Vágyom a csendes áldottságot,
Mikor még itt volt mellettem,
A megnyugvást,s édes álmot,
Mit párom jelentett nekem.
Az a drága lány,
Kit még most is keresek,
Nélküle,csak álmatlanul,
Szenvedek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése