Kicsiny pontok tűntek fel az eddig Madonna-kékbe öltözött égen, melynek színét elragadta a vöröslő Nap fénye. A pontok villództak a horizont fölött, ám lényük nem ért le a földig. Lassan,
álmosan álltak helyükben, mint a fák, melyek hozzájuk akartak elérni. Az időmúlása
nem tette szebbé a napokat, csak változatlanabbá. Míg az anyaföld, mely oly’
sok gyermeket szült, minduntalan gyarapodott, s egyben kopott is, ők vártak és
néztek a végzet felé.
Majd egyszer csak fénycsík szelte át az égboltot, felkeltve az élők figyelmét... csak egyetlen egy szaladó planéta, s már mindegyiket felrázta álmukból, várakozásukból. A szerelembe esett
gyönyörű csillag csak rohant méltó párja felé, ám soha sem találta meg azt...
Majd útját számtalan társa követte, melyek végül megszűntek létezni. Egyetlen
villanás, s kihunyt milliónyi élet. Milliónyi szenvedés s szenvedély.
Haláluk pillanatában, fátylat nemzettek a poros, gyermeteg földre, s szemhunyásnyi haldoklásuk alatt: megszületett a Hold.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése