Üres csöndben lebegek,
Majd megülök egy fán.
Szürke kezemet felemelem,
S leesik mögöttem egy ág.
- Ki az? – suttogom halkan.
Gyilkos, ki ölni akar engem?
Valaki, ki utamba akadt?
Ki? Kilehet ez a rejtélyes idegen?
Újfent reccsen, koppan valami,
Majd kilép az árnyékból egy gyermek.
Haja szőke, kékek szemei,
S felém emel egy gyönge kezet.
- Mit akarsz, kisfiú? – kérdem én.
Ő nem válaszol, lassan araszol,
Majd elém terem, s látom, hogy fél.
„Vajon mitől félhet?” - hallom gondolatom.
Jeges rémület kúszik föl testemben,
A gyermek nem szól, csak áll és mosolyog.
Kegyetlen, gyötrelmes, kíméletlen mosoly ez,
S hirtelen megtörik alattam az ág, majd zuhanok.
Látom szemében az elégedett szikrát,
Ajakamat néma sikoly döngeti,
Ám nem halok meg, de mégis fáj,
S akkor veszem észre, hogy esik.
Súlyos cseppek záporoznak az égből,
Engem nem érnek, hisz itt sem vagyok.
Hirtelen hangot hallok, felállok a földről,
Előttem újfent a fiú, szeme már nem csillog.
- Ki vagy te? – kérdezem remegve, küszködve.
Választ már nem is várok, csak nézem őt.
Nem sokára gyönyörű fény gyúl bőrében,
S én tudom, hogy honnan jött: az égből.
Gombóc szorongatja torkomat,
Veríték lepi el testemet, lelkemet,
Érte nyúlok lassan, kezem bizonytalan,
Ő megragad, s átránt a túlsó félre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése