Két lábon járó roskatag csontváz vagyok.
A kedvem is tompa, fénytelen, nem ragyog.
Elfúj a szél, nevetve – én meg sem érzem.
Magam vagyok – nincsen épkézláb reményem,
Elhagytak már nyugtalan, néma álmaim.
* * *
Senki nem kérdi meg, vannak-e vágyaim…
Rothadó almaként hullok le a fáról,
Férgek csemegéje – elmúlásom mámor.
Szél fújja, eső veri vézna testemet,
Nem melenget többé vágyódó tekintet.
* * *
Halott vagyok, elhagytak már az álmaim.
Hulla vagyok, cserbenhagytak vágyaim.
Amikor rám gondolsz, csak közöny mit érzel…
Csak egyet nem értek, és más nem érdekel:
Mért nem fogom fel az egészet ép ésszel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése