Könnyed ha hull,
váll-lapomon pihen,
üvegszínbe nyúlt
hétköznapba leng
mosolyod, mint bont
szinte formát, hitet,
mit még nem ront
csalódott képzelet,
s kincseim előtted,
tékozló koldusé,
talán felelőtlen
gyönyört nyújt kanapé
kopott rongyán tegnap
hűlt, hűtlen szeretője,
csalója vágyaknak,
bárcás, szép nőnek,
kopott prémgallérján
az olcsó hit, olyan,
szivárvány festőpalettán
összefekvő tinta-folyam.
Tegnap a mába: jelen.
Folyamat vagy csak exitálás?
Talán ilyen, s bármilyen
örök a csodavárás.
Kicsiny halál ha hívogat,
mint hajnalok ölén
kikiáltott gondolat
szeret született-pőrén,
ősapa tisztasága fogan
istentelen tettekbe,
s távoltartó – komoran
ölel, ha kedve hozza,
ezerarcú – egyetlen sorsát
génjeiben hordozza,
arcbacsapó ostorát
magának, csak magának
köszönné ádázul
a bolond, s találunk
szerény áldozatának
kevély úrnő – istennel
fojtva tartott, piciny könnyet,
álmaink nekünk üzennek jövőt, mi tán szép, s könnyebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése