(naplótöredék)
Az irodalom eszmélésem óta életem része - bár írni csak néhány éve, egy évvel fiam halála után, 2001-ben kezdtem.
Akkoriban internetes irodalmi portálokra küldtem néhány írást, és hálás örömmel töltött el, amikor bíztatást kaptam. Az igazi nagy elhatározás akkor született bennem, hogy talán érdemes megosztanom az olvasókkal lelkem mélyen rejtegetett kincseit, amikor egy irodalmi pályázaton életem egyik első, botladozó versével első díjat nyertem.
Hogy mit jelent számomra az írás? Semmiképpen nem valamiféle látványos sikerek hajszolását, inkább lelki békét, nyugalmat - és talán életem egyik csodájának, 26 éves fiamnak közel 10 éve történt elvesztése után rám telepedő hatalmas üresség után a lassan-lassan „halkuló hiány”, a pótolhatatlan űr betöltését valami széppel, nemessel, őrizve az Ő csodálatos szellemi hagyatékát, amely számomra a legtöbb, a legnemesebb létfeladat: törekedni a jóra - a legjobbra, élni másokért, a szebb világért.
„Nekem a versek, a könyvek, az irodalom - élet és halál. Nekik köszönhetem, hogy hálás vagyok létemért - még ha megmutatta kegyetlen arcát is - és nem hívom, de nem is félem már a halált. Nekem a rím, a vers ritmusa a lét dallama. A boldogság, és a fájdalom muzsikája.” - vallottam erről már másutt is egy naplótöredékben.
Számomra talán az alábbi sorok fejezik ki a legszebben, mit jelenthet a vers, az irodalom azok számára, akiknek életük részévé vált ez az alázatos szeretet, ami semmihez sem fogható:
„Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.
Egy pillanat...
s a lelkünkön lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha így
az alvó ligeten.”
(Wass Albert: A vers )
2006. óta vagyok intenzíven jelen virtuális irodalmi alkotóközösségekben. Azóta, ha időm engedi, gyakran olvasgatok ezeken a portálokon, és rendszeresen megmutatom írásaimat, elfogadva tapasztalt barátaim bíztatását, és természetesen értékes, mindig segítő kritikáját is.
Ma már tudom, ha élünk, és nem visszaélünk az Internet-adta lehetőségekkel, akkor e fórumokon értékes kapcsolatok, közösségek jöhetnek létre, igazi barátságok szövődhetnek - ha „csupán” virtuálisan is - hiszen a beszélgetések az írott szó segítségével történnek, amely felelősség is egyúttal: az írott szó kötelez. Elkötelezettségről tanuskodó találkozások ezek mindazok számára, akik alázattal közelednek az irodalomhoz és egymáshoz.
Szeretek ezekhez a közösségekhez tartozni, és számomra mélyen megtisztelő, hogy barátsággal fogadnak, segítenek, annak ellenére is, hogy tudom magamról, elég „öncélú” a közlésvilágom - elsősorban a lélek (gyakran saját lelkivilágom) tükrében - leginkább saját érzelmeimről, hangulataimról - írok, szinte ösztönösen, de örömmel teszem, még akkor is, ha talán sohasem válnak írásaim igazi irodalmi értékkel bíró alkotásokká. Mindig öröm, ha írásaim szóra bírnak hasonló sorsú, vagy akár felhőtlen boldogságban élő embereket, és megnyíló gondolataim nyomán „kibeszélik” ők is érzéseiket, nemritkán különlegesen szép, irodalmi nyelven.
Bevallom, azóta, hogy zárt világomból képes voltam nyitni, és hasonló érdeklődésű, az irodalmat alázattal szerető emberekkel kerültem kapcsolatba, újult erőre kaptam a sok kedves, igazi lélekember bíztatásától, és talán már nem csupán ösztönösen, hanem kicsit tudatosabban érzem az egyre erősebb késztetést hogy ha porszemnyit is, de adjak magamból valamit másoknak - s talán nem szerénytelenség, ha kimondom: hogy tanítsak az embereknek valami olyasmit írásaimon, sorsomon át, hogy az életet igenis lehet szeretni - sőt, tisztelni kell, és nem elég csupán túlélni, élni kell, megélni minden létpillanatot, még akkor is, ha megmutatta legkegyetlenebb arcát is a sorsunk - hiszen azt gondolom, a gyermek elvesztése egy anya számára a sors legkegyetlenebb
próbatétele.
Szándékom - fájdalmasan is szép sorsommal, és szerény gondolataimmal - amelyek többnyire vers(hez hasonló) formában jutnak el az olvasókhoz, barátaimhoz - mindig az, hogy erőt adjak az élet buktatóinak megéléséhez, és megmutassam, hogy a földi lét értelmet adó - így is, és hasonló tragédiákat megélve is.
Örömmel és kíváncsisággal kopogtatok hát itt is, és köszönöm a szíves invitálást.
Ígérem, megmutatom derűsebb mosolyomat is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése