Rikolt a szürkület
Hisz’ dacol még a nap sugára
Mégis fekete függönyét
Az istenek árnya kiteríti reánk
S veszett emberek vadként
Fúlnak bele a nyárba
Belehalnak az éjszakába
Halnék én is
Koporsóm, ágyam ölén
Fekszem s vétkezem
Minden lélegzettel
Ahogy betakar a verejték tenger
Rám nehezedik súlyod
S moccanás sincs a légben
Csak az emléked siklik rám
Ezen a magányos éjszakán
Mintha fájna…most úgy érzem
De nem törődöm vele
Inkább behúzom gondolataim
Szárnyaim alá…
Repülni úgyis korai még
Lavinát sodor rám az ég
S én boldogan fulladom bele…
Életem hullámzó tengere
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése