Törhetetlen kemény, apró
Drágakő szerelemben élek.
Aranyfala vég nélkül ragyogó
Tükör az őszi fényű égnek
S belülre valaki engem odatett,
Rézfényben ébredő álmos királylányt,
Körém fagyasztott gyémántgyanta-cseppet,
Csinált belőlem borostyánba’ zárványt.
Október van, de meleg még a nap:
Esőben fest még a gyereknek szivárványt
De a holt földeken már senki sem arat
És nem keresik az elveszett királylányt.
Sárga selyemfényű áttetsző börtönből
Tudom, s nem bánom: nem szabadulhatok,
Így álmot hívok helyetted szerelmemül
És aludni tovább visszakuporodok.
Mert álmomban te is itt vagy a gyémánton belül
Az őszi napba együtt pislogok veled
Pedig a legtöbb, amit teszel, hogy védelmemül
Összezárod gyémántot tartó tenyered.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése