Azt mondtátok
Olyan vagyok, mint régen
Ilyen leszek hetvenévesen:
Nehezen esnek le a dolgok
Könnyen elszáll a perc
Én meg csak nehézkedem
A világ suhan csak
Én benne állok
Percre tartom meg csupán
És bűnöm
Hogy térdeimre rogynék
Ha mutatni merném, alázattal
Uram templomán
Talán te bölcs vagy
Talán te látod, ha gyorsabb a gondolatod
Talán te tudtad, ahogy ha mondtad
Talán te kérted, s megkapod
Néha, elfáradva a hitben
Azt hiszem, hogy már nem hiszem
S aztán, sunyi mód szívembe látva
Leleplez az én Istenem
Tudja, hogy szívem mélyén
Látja, amit csak ő lehet
Más senki, tudja jól
Hova rejtettem
S megtalál engem
Ha feledem.
Az első két versszak tetszett nekem a legjobban, mivel olyan dolgot fogalmaztál meg bennük, amelyek tartalmukat tekintve önmagukban is helytállóak lennének egy külön versbe foglalva. E versszakokban megjelenített tartalmat abszolút el tudnám képzelni egy fiatal szájából, ahogy a szüleinek mondja. A kor sok szülőjére jellemző, hogy nem tudják felvenni (vagy nem akarják)a számukra már új világ diktálta ritmust, a stílusváltozást.
VálaszTörlésSzomorú, elkeseredett alaphangulatú műben a remény halovány szikráját is fel lehet fedezni, amely tovább fokozza a mélységes érzésvilágot.
Nagyon érdekes alkotás, talán mondhatom, hogy az egyik személyes kedvencem a műveid közül.
Köszönöm, gratulálok hozzá!:)