Suttogtam én már a görög drámák nyelvezetében,
honoltam én már ódák szerkezetében
s soroltam a nyugat hatását,
ízleltettem a kelet misztikáját.
Szimbolizáltam én már vigaszt és panaszt,
érintettem én már határt s mértem léptemmel araszt,
tovább ily módon nem incselkedem,
cselszövés és számítás nem nyugszik már lelkemen.
Most az ajtón a sor, hogy kinyissa szívedben a felismerés mását,
a szelepen, hogy sisteregje az érzékek varázsát.
Tékozold el fesztelen barátom, mit eddig értettél!
Dacold társam lázadással, mint a tudományba vetettél!
Mond el, hogy te már befejezted,
téged többé a világ már meg nem nevezhet!
Jelentettél valamit, s ez vagy most már te,
megbomlott szerkezet, a megszabadulás istene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése