Tört folyamból, üres gyomrú szívvel, itat egy szikla,
A szív ezer arcát hordja egy viselt, de gyönyörű kereszt magán,
Egymást követik a monoton másodpercek ütemében a nyomorult léptek,
Lábaim egy küldetés órájává váltak, ölelve téged a kötődés folyamán.
Talán csak hallottam a szerelemről,
Talán csak megszoktam, hogy van ilyen…, kár...
Kíváncsi vagyok arra, hogy most milyen lélek lehetsz,
Mikor leterített szőnyeg fekszik a vég noteszán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése