Mesélek egy kis csodáról, ami egy nagy erdőben történt, egyszer régen, nagyon régen...
Kerek erdő közepében tölgyfa alatt lapult egy nagy-nagy kavics. Arra járt a medve. Meglátta a kavicsot, és így szólt:
- Hazaviszlek magammal, otthon játszhatnak majd veled a bocsok. Mikor felemelte, észrevette, hogy a kavics alól csordogálni kezdett valami. Lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye.
- Hát te ki vagy, mit csinálsz? - Csobogta a kis forrás.
- Én vagyok a nagy medve, és a kavicsot viszem haza a bocsoknak.
- Tedd vissza, kérlek! Az megvéd engem! Cserébe a szép erdővel meglásd, csodát teszek.
Medve koma hitte is, meg nem is, amit a forrás mondott neki, de mivel olyan szépen kérte, a kavicsot visszatette a helyére. Teltek múltak a napok, a medve majdnem elfeledkezett a kicsiny forrásról.
Történt egy nap, hogy épp arra sétált. Gondolta megreggelizik a málnásban. Mikor odaért, látta, hogy a bokor levelei lekonyultak, és a málna szemek kezdtek lepotyogni róla.
- Jaj, így hogy viszek reggelit a bocsoknak? -brummogta a Medve koma.
- Egy percig se aggódj! - csörgedezte a forrás, aki addigra patakká nőtte ki magát.
Sétálj át az erdő szélére, ott találsz egy málnást, holnap pedig gyere el újra hozzám.
A medve megfogadta a kis patak tanácsát, és átsétált az erdőszéli málnásba reggeliért. Másnap már hajnalban útnak eredt, mert nagyon kíváncsivá tette a patak. El sem tudta képzelni, miért menjen vissza a kókadozó málnáshoz. Miközben ezen gondolkodott, már oda is ért. Szeme szája nyitva maradt a csodálkozástól.
- Ennyi szép nagy málnát mióta itt lakom a kerek erdőben, még nem láttam!
Hogy csináltad, kis patak.
- Csak egy apróság, ami nekem természetes, neked csodának tűnik. - azzal tovább csordogált a kuncogó kispatak.
Medve komának sem kellet több. Megszedte kosarát a méretes málnákkal, majd haza indult. Út közben minden állatnak elmesélte, mi történt.
Meghallotta a kis hernyó is, aki egy fa törzsén bújt el.
-Csoda-patak? Ezt látnom kell, talán ő segít nekem.- gondolta a kis szőrös hátú, és megindult araszolva a patak irányába. Beesteledett, mire odaért.
Ámult-bámult a gyönyörűséges patak láttán.
Megtalálta a kavicsot, rámászott a tetejére, és onnan hallgatta a csilingelő kacagását a pataknak.
De jó neked - gondolta a kis hernyó - milyen boldog vagy!
Halkan énekelni kezdett a szomorú hernyócska:
Minden gyerek fél tőlem,
pedig nem bántok én senkit sem.
Csúnya vagyok, nem kérdés,
ám szívükben nincs megértés.
Barátot nem találok,
elmentek, ha megláttok...
Összekucorodott, majd elaludt a nagy kavicson.
Reggel mély, dörmögő hangra ébredt:
- No lám, no lám ki vagy te? Még nem láttalak erre.
- Medve koma nem ismersz meg? Én vagyok az, a kis hernyó!
- A hernyót jól ismerem, minden nap annak a fának a törzsén bujkál. De te nem úgy nézel ki.
A hernyó pár arasznyival a kavics szélére kúszott, és belepillantott a vízbe.
El sem hitte, amit látott! Hatalmas, színes szárnyak nőttek a hátára. Míg álmodott, átváltozott.
- A kis patak tényleg csodát tett!
Meghallotta bús énekem, és míg aludtam, gyönyörűvé varázsolt! Medve koma, én vagyok! El sem hiszem! Csoda történt!- örvendezett a hernyóból lett pillangó, és a medve is csak nevetni tudott a meglepődöttségtől.
- Nem kell többé a földön kúsznom, repülhetek bárhová! Aztán tett is egy kis kört a málnás felett! Örömében még könnye is eleredt.
-Meggyógyítottad a málnást, és szépségessé varázsoltad a kis hernyót! A patak vize tényleg csodát tett! - álmélkodott a Medve.
Azóta is járja az erdőt a medve és a pillangó. Útközben mindenkinek elmesélik a csoda-patak történetét.
Ha nem hiszed, keresd meg a lapos kavicsot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése