A minap egy erdőt jártam
(a Pilis volt, Dunakanyar).
Sétálgattam, meg- megálltam,
az orromban fura - fanyar
illatok és hó mindenütt,
alattam fagyott levelek.
Az ágak vége színezüst,
és örültem, hogy itt lehetek
egyedül a természetben,
távol attól, mit gyűlölök.
Én magam is eggyé lettem
azzal, mi nagy mű és örök.
Gondjaimat elfeledve
nem voltam többé zaklatott
és nem gondoltam elmerengve
Istenre, aki elhagyott.
Vagy legalább úgy éreztem,
mert mostanság az életem
túl nehéz volt, elvéreztem
és így telt el a fél telem.
De most, itt a nagy fák között
minden gondom semmivé lett.
Talán győztem magam fölött,
nem fájt semmi, és az élet
nem tűnt olyan keserűnek,
tovaszállt a varjak hada.
A távolból, mint hegedűnek
hangja, szólt az erdő dala.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése