Ország Balázs - Az öreg Conan

Kimmériában rideg szirtek, óriás szurdokok alatt, robogó patak
mentén, tűz melett ült két alak a barbár s a költő faggatam:
milyen volt az emberöltő?Milyen a déli dzsungel szaga Conan, orrodban
érzed tudom.Milyen úszni vihardörgésben Vilayet hullámokon? Vagy beszélj Turánról, a róka-királyról, vérrel írt furfang-politikáról. Zamora őrűlt papjai, ha istenüknek áldoztak,
fáklyafénynél, ős-ritmust kántálva, a kitépett szívek, hogy dobogtak?
Conan, a barbár halgatott.
Öreg barbár,kedves barátom milyen érzés a királynők teste? Milyen színlelt vágyuk kígyó-szemükben, mi tüzes véredből a hasznot leste?
Conan a barbár halgatott.
Komor maradt a hős, Nagy utak vándora. Kortól cserzett vörös arcából
tövisként szúrt szembogara.
Öreg barbár, kedves barátom a csatákról miért nem mesélsz? Kiontott vér forró szagáról, vértől szennyes, szennytől véres hordák mocskáról a kutyákról! miért nem mesélsz?
Conan a barbár hallgatott.
Lázadtam, semmi sem igaz talán, mit meghallhatok.Hogy sok kortárs volt már a zavarban.Hogy én majd beszélni fogok!
Szólt a barbár: nem tudod.
Tanulnék őrűlt vérvágyadból, mi agyadban tombolt, mikor tudott!
Szólt a barbár:nem tudod.
Markolnám a farkasokat, pofájuk szőrét, párájuk hőjét.Tanulnám mancsuk, hogy szorítot!
Szólt a barbár: nem tudod.
Felálltam. Itt a könyv.Itt vagyok én.Minden benne. Mágusok bűve, deleje, ősi nép, mely züllik és halott!
Üvölt a barbár: nem tudod!
Ugrott az öreg, Szorított a teste. Valaki csontja ropogott.Jéghideg vas a torkomon, s a verőér soha úgy nem dobogott. S a gyilkos állat sosemlátott
őrűletben, hörögve, ölve tagadott: nem, nem, nem tudod!