Mit érzek, nem beszélek
Tudom, csak hogy, fáj, azt tudom
Levegőm Kevés meg fulladom rossz az
Érzés fojtogató a kaparó torok borzasztó
Ó igen nincs, itt senki egyedül vagyok
A csendbe
Csak egyszer elhallgatok,
Majd ha a gyertya lángja s fénye
Már alig, alig fénylik, pislog,
Tudjátok, akkor én már
Nem tudom miért s hol
Temető kapujába, vagyok
Koporsót, keresztet azt kapok
A föld fekete miben nyugszom örök létem
Az van, ott maradok
Egy szál virág én semmi
Vagyok a testem az már elhunytan
Hervadtan az most már halott
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése