Belém mart az élet,
sokszor és durván.
Mély sebeket ejtve,
kurtán és furcsán.
A tehetetlen dühtől,
magamban üvöltők.
De fiatal vagyok és erős,
nem hajolok meg senki és semmi előtt.
Rohan az élet,
határokat átlépve.
Én sem vagyok akadály,
az idő meg nem áll.
A világgal versenyt futva,
remélek újra meg újra,
Az hal meg utoljára.
Mert én előre megyek,
kezemben a pennával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése