Még kétgyermekes anyaként is abban reménykedtem: bekopogtat az ajtón, és közli:
Nem haltam meg, csak Krivaján kerestelek és nem Kishegyesen, de végre megtaláltalak," csalfa vak remény" maradt örökre.
Világosan látom, érzem
immár hatvanhat éve
itt élsz a szívemben:
magasra emeltél,
és égig ért a kezed,
remegett,
szép szemedből
patakzottak a könnyek,
mint azóta megannyiszor nekem.
Nem tudhattam,
de honnan is sejthettem
négy évesen:
ekkor lettem
először és utoljára
az égig emelve.
Csak álmomban találkoztam
egyetlen egyszer Veled,
csúnya felhők alatt
képrámából mosolyogtál le rám,
az utam pocsolyás ,sivár
területre tévedt,
de Te csak mosolyogtál,
ezért hát nem féltem.
Világosan érzem,
oly jó lenne, még ma is,
ha átkarolnál atyai szíveddel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése