M. Fehérvári Judit - Verseimből

Történelem Anno Domini Auschwitz 1944

Lépteinkre bukik fejünk,
Felnőtté gyaláztak.
Fekete dalaink
fekszenek
nyirkos utakra.
Lépünk.
Cserepekké zúzott gyászunk.
Hallgatunk.
Kivert sebeink
országút fájdalmai
visszahullnak ránk
határok nélkül,
míg kabátunk ujját földi férgek
rágják,
adalékai kegyelmünk
eltiprott morzsáinak,
s befelé mormolja
kitikkadt ajkunk
egyetelen vágyunk
Adj, Uram
angyali álmot,
szilaj csodát!
Óvd a mögöttem
lévő még szelíd tekintetét,
segítsd az előttem járó
Lázár hitét!
Hints csillagporvágyat
feszült izmainkba,
s ródd, sikítsd
bűneink jussát
fényes katonazubbonyoknak!


Rezzen a nesz is
szisszen az éj
szédül az émelygés
hazakészülődik lassan
a fátyollét
kicsordul szívünk
kamráiból a vér.


Mi Mindig csak Lépünk...
Csattanunk.
Tüdőnkkel levegőt tépünk
Futólépés...
SZÖGESDRÓT.
CSÖND.


Alkonyatkor,
mint visszhang a kútban
csobban a jaj
gleccserek hullnak
búvó könnypatak szemükben
jeges áradat
Cyklon - B
Megbotlik az idő és vacog a szél
Elszáradnak szavaink
Lépünk
Kezünkből fonják kesztyűnk
Vánszorgunk
hitet így remélünk
emléket koldulunk
más időben koppanunk,
s újra egyet lépünk
hasra zuhan eszmélésünk
félelmünk barna csuháját
bús bakók
szíveinkre öltjük.
(S felfedezzük az immár határok nélküli hazát)






"Ködszurkáló"

Latinovits Zoltán, az "értelmes szomorú" sírjánál "jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítlen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg."
Mt 25:43)


Áthatolhatatlan ringó tűnődés
világrévedő harmatszemedben:
fénylő autóbuszok ködös mosolya,
távolba intő jelzőlámpák lepattogzott zománca
- földi Jupiter, töredelmes árny -
a halhatatlan míves fohász.
Számodra test és árnyék nemcsak a szó,
de minden,mi kimondhatatlanul fáj,
nem is tudott elnyelni a szocialista „báj”,
Agórád a szent megbocsátás temploma,
csillagréteken keres Téged is a mama,
mint a kicsi Pista-Attilát,
s úgy riansz a pályaudvarokon át,
hogy magadban érzed „kósza lányok”,
s „rühes ebek”csontvelőszaggató éji fájdalmát.
Utadon kezeid fogja robusztus Milán,
ki maga is égi Füst,
s a tőle idősebb Kassák,
hisz MA is modernül üt.
Aztán Ady partiumi protestáns himnusza,
s Kosztolányi dionüszoszi mámora
fonják ajkaidra a babérzsoltárt,
így hidat ver ereje,
akár bíborzsarát,
míg egyre csak hallod a verset,
mint sámánarcú szimfóniát,
és simogatod, fested,sikítod,
hogy legyen boldogító, kegyes álom,
fényszárnyalás, sólyommámor,
ha kell magad keresztre szegzed,
megfeszíted, ostorozod, üldözteted,
vagy Lázárként tanulod újra a világot,
mert önkívületes révvel várod,
hogy megérkezzen végül a Te Szinbádod.


Csoda

"Keressük őt, hogy megtaláljuk; keressük, akit megtaláltunk. Elrejtőzött, hogy keressük, akit megtalálhatunk; végtelen,hogy keressük, amit megtaláltunk."
(Szent Ágoston)


Angyalarcú galambok szálltak
a kémény fölött ama napon,
midőn Jarius lánya ébredt
önfeledten, hit gazdagon.

Az ágy még vetett.
Redőit a betegség
ezer súlya fodrozza.
A szoba üres,
Nincs benne kép,
mégis az Úr
igaz és hű temploma.