Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij – Vidnyánszky Attila: Borisz Godunov
Csokonai Színház Debrecen
Monumentális alkotás maga az opera is, hiszen Puskin verses drámájából eredetileg négy felvonást hozott létre Muszorgszkij. Igaz, Karamzin hatalmas művét, az Orosz Birodalom
történetét is felhasználta. S valójában még ez sem volt elég az „Ötök”
legbriliánsabb tagjának, mert ebben a művében már szövegíróként is debütált.
Sőt! Ő volt az első, még Richard Wagnert is megelőzve, aki a zenedráma alapjait
megteremtvén, a deklamációs élőbeszédet is beleszőtte művébe, s Glinka
nyomdokain az archaikus egyházi zene és a népdalok világát is beleálmodta ebbe
az operába.
Kíváncsian vártam az előadást, mert első sorban az érdekelt, a rendező megtartja-e a négy felvonást, s azok eredeti rendjét, illetve melyik zenei anyagot használja fel: Muszorgszkijét
vagy a csiszoltabbnak tartott Rimszkij-Korszakovét, avagy Sostakovicsét?
A történet dióhéjban a következő: Borisz Godunov az orosz történelemben „zavaros időknek”
(Oroszul szmúnije vrémjá) nevezett egyik uralkodója lehet, ha megöleti az valódi trónörököst, a gyermek Dimitrijt. Rettegett Iván uralkodása után vagyunk: tombol az anarchia, áltrónbitorlóké
lehet a hatalom, a nép éhezik és vakbuzgón hisz, az analfabetizmus hatalmas, s
valójában csak a szerzetesek képesek hűen megörökíteni a krónikákat… Már Iván
fia, I.Fjodor is halott. Godunov ekkor emelkedik az egyik régenssé. Dimitrij
Uglicsban nevelkedik, I. Fjodor féltestvére, a cári trón várományosa. Halálának
körülményeit Vaszilij Sujszkij – ekkor még bojár - későbbi cár, azonban
érdekeinek megfelelően magyarázza. Pimen vak szerzetes, a moszkvai Csudov-kolostor
krónikása, kiszemelt utódjának, Grigorijnak elmesél mindent Dmitrijről, aki
rögeszmésen hinni kezdi, hogy akár Ő is lehetne a halott cárevics, hiszen éppen
egyidősek. Megszökik. Átjutván a litván határon szerelmes lesz, de Marina
Mnisek csak akkor adja kezét neki, ha valóban uralkodóvá koronázzák. Borisz
körül közben folyik az ármánykodás. Vidnyánszky Attila felfogásában Ő az esendő
ember is, aki fiának és lányának valóban édesapja, s fokozatosan az őrület felé
halad. Előkerül egy bolond is, akinek elvették egyetlen kopekjét, s azt kéri az
uralkodótól, mészároltassa le valamennyi gyereket, ahogyan annak idején
Dimitrijt is. Az Ál- Dimitrij megérkezik Moszkvába, s a nép bálványozza. Pimen
is Borisz elé járul, s elmeséli, hogy Dimitrij sírja fölött visszanyerte
látását. Borisz vezeklő köntöst hozat, hogy klastromba vonuljon, de holtan esik
össze. Gyermekeit megölik, s az új cár Sujszkij lesz.
A rendezői koncepció alapja: az erőteljes drámai helyzet bemutatása, s természetesen Borisz sorsán keresztül. Szinte észrevétlenül sodródik a történelemben, s a görög sorstragédiákhoz
hasonlóan bűne nem maradhat saját lelkiismeretének kérdése, hanem globális
jelentőségűvé válik, visszahat a családjára, s utoléri Őt is az isteni
büntetés. Nem lehet a hatalmat csupán öncélúan saját magának megszereznie, mert
vér tapad hozzá. Így az egyik pillanatban még uralkodó lehet ugyan, de a
másikban szükségszerűen elbukik. Ilyen ugyanis az emberi létezés is: összetett
struktúra makro –és mikoszegmensekkel valóságos történelmi kontextusokban.
Történelmileg ugyan nem bizonyított, hogy Borisz Godunovnak bármilyen köze is lett volna a cárevics halálához, de annyi bizonyos, hogy Rettegett Iván egyetlen túlélő bizalmasa
volt.
Ezek után felvetődik az a kérdés is, pozitív vagy negatív színben tűnjék fel az a főhős, aki három napig vívódik, elfogadja-e a trónt… A nép éhezik, tűzvész pusztít, s mindenképpen vétkes IV.
Iván tetteiért Ő is, hiszen néma maradt, s él, túlélte a bűnös cárt.
Az eredeti Puskin műben gonosz, zsarnok. Itt azonban mégis az esendő embert ismerhettük meg alakjában. Ráadásul mindössze két felvonásba sűrítve az eseményeket… Pompásan kihasználva minden
színház adta lehetőségeket: díszleteket, jelmezeket, jelzéseket, magát az
operában éneklő kórust és a zenét is. Ráadásul nem kisebb basszus énekes, mint
Nyikita Sztorozsev, Amerikában élő világsztár játszotta a főszerepet. Valódi
játék volt ez ugyanis hasonlóan a Piment alakító Maxim Kuzmin-Karavajev
alakításához.
Különös jelentősége van annak is, hogy Kocsár Balázs karigazgató koncepciójában megmaradt az eredeti Muszorgszkij által megálmodott, megrázóan eredeti és egyedi drámai zenenyelv.
Mégis a díszletek és jelmezek adták hozzá a történésekhez azt a pluszt, ami egyszerűen feledhetetlenné tette az estét. A legfontosabb elem a széttört „Cárharang” (Borisz korában is
szétrepedt egy!), amely egyszerre jelenítette meg a „kizökkent időt”, azaz a
széthasadt történelmet és az emberi lélek belső tragédiáját. Szerintem csaknem
ilyen fontos a matrjoskababaszerű hármas jelmez kompozíció is. Olvasatomban
jelentése: Atya, Fú, Szentlélek, ahogyan a legrégebbi ikonokon is ezt a
szentséget festették a fára. A díszlettervező, Olekszandr Bilozub is élt azzal
a gigantikus Istenarc díszletelemmel, amelyet a Kun László előadásban néhány
éve Csanádi Judit felfogásában más nézőpontban is megcsodálhattam.
Összességében az előadás vektoriálisan összetartó, pörgő dinamikájú és hiteles volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése