I.
Mióta láttam
a keringő sirályokat,
hogy a szeméttelep
fölött
miként vesztik
méltóságukat,
nem hiszek
a tenger fölötti
kékben
szikrázó
napsütésben.
II.
Reggelre
kibomlottak
az éj
dunsztkötései...
szoborárván
letakart
tükrök
jelezték
zokogásait.
III.
mert sebeznek,
s Másnak is fájnak...
Olyanok Ők,
mint illatos rózsabokorban a tüskék:
hirtelen marnak
éjszakára itt maradnak
hiába intek utánuk
bánatvirággá sírják
a legszebb álom - órát...
Viperaszisszenéssel
tekerednek
lelkem szépére
zabolátlan légzésre
szorítnak...
Égő parázs
lehet rájuk csak
a gyógyír,
ahogyan
a hús felsír,
úgy zokog
kötényem
patyolatvirága
e mindig jelenlévő
Csipkebokorágra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése