Lüszandrosz – spártai hadvezér
Eiréné – a felesége
Eireusz – a fiuk
A spártai vének kara (a Tanács)
Beroé – Eiréné szolgálója
Katonák, fiatal spártai férfiak (ifjak)
Függöny szét. Középen egy napóra látszódik, csak ezen van fény. A rúdját megvilágítja egy gép - elindul az idő. Gyors fényváltások - időmúlás. Derengő fény -
egy ókori görög teret látunk. Az előtérben, baloldalon egy gránátalmafa, jobb oldalon pedig, Árész szobra áll. A napóra mellett, egy még nem égő tűztál. Mögötte, két oszlop tetején trónol Zeusz " szobra". Előtte és a napóra mindkét oldala mellett, lépcsősorok helyezkednek el. A baloldali lépcsősor tetején négy"istenszobor" áll talapzatán: Prométheusz, Héphaisztosz (mellette égő tűztál), Árész, P.Athéné. Jobb oldalon pedig, négy "emberszobor" áll, ismert görög szobrok pozíciójában (pl. a diszkoszvető, stb.). A szobrok: táncosok.
A háttérben a havas csúcsú Taügetosz részletét és a tájat látjuk, az égbolttal. Sötét.
ELŐJÁTÉK - TÁNC
A szobrok pozíciót váltanak. Az emberek felvesznek egy guggoló, görnyedt
testtartást. Az istenek maradnak a beállításban, de mozognak, élnek. Prométheusz lelép a talapzatáról, előrejön. Zene indul. Fény. A Titán lehajol és felvesz a földről egy agyagkupacot (teremtés-tánc). Rábólint, hogy ez az, amit keresett. Megformál belőle egy emberalakot, elégedetten nézi, majd ráfúj egyet. Erre, életre kel az egyik "emberszobor". Görnyedve, mint egy riadt állat előrejön. Értelem nélkül, bután néz bele a világba. A többi ember is előrejön hozzá (ösztönlény-tánc), majd félve összebújnak. Zeusz feláll, felemeli a lábát, készül eltaposni valamit. Prométheusz óvón öleli magához az agyagszobrocskát. Félsötét. P. felkap egy ágat a fa mellől. Odasettenkedik Héphaisztosz tűztálja elé, és amikor az félrenéz," ellop egy szikrát" az ág végével. Odalép vele a napóra melletti tűztálhoz és lángra lobbantja benne a tüzet. Fény. Int az embereknek, aztán mosolyogva visszaáll a talapzatára. Az emberek a tűz köré gyűlnek. Először csak melengetik a kezüket, aztán eljátsszák tánccal a fejlődést, amit a tűznek és így Prométheusznak köszönhet az emberiség (főzés, kézművesség, tudományok, stb.). Zeusz feláll- villámlás, mennydörgés- eltűnik.
Az emberek egy pillanatig dermedten állnak, majd megrázzák magukat és élik tovább az életüket: két ember pont összevitatkozik, és kezet emelnek egymásra. Ekkor megáll a kép. Fényváltás, csak erre a két emberre esik fény. Sötét.
Az istenek és az emberek egy kört alkotnak. Fény. Mindenki odamegy ahhoz a talapzathoz, melyen azelőtt szoborként állt. Ezek ládaként is funkcionálnak. Felnyitják őket és átöltöznek színészeknek. Olyan ruhát öltenek, amilyenben később a szereplők fognak megjelenni. Felveszik a magasított sarukat is. Három táncos előrejön és felpróbálnak egy-egy maszkot. Ezeken, jól felismerhetőek a főszereplők arcvonásai. Eiréné, Lüszandrosz, és Eireusz maszkjait látjuk az arcukon, ezekre fókuszálnak a fejgépek. Lüszandrosz hátat fordít a nézőknek. Széttárja a karjait Zeusz felé.(Kezdődhet a játék!) Fényváltás. A zsinórból, erre leereszkednek az oszlopok a talapzatokra. Hátul pedig, Zeusz trónja elé lejön az Athéna Chalkioikosz templom oszlopsora és "bronz" domborműves timpanonja. Sötét. Fényváltás.
1/a Eiréné (terhessége végső szakaszában van) áldozatot mutat be az isteneknek, amiért nemsokára ismét egy gyermekről gondoskodhat. (A 40-es éveiben jár, ezért már nem számított rá.) Kéri, hogy erős, életrevaló utód szülessen, aki méltó az apjához, és a testvéreihez (Eddig 2 fiút szült. Az idősebb fia elesett az első athéni csatában, a másikat hamarosan férfivá avatják). Férjének jó hadiszerencsét kíván, bízva abban, hogy Lüszandrosz nem feledkezik meg az ígéretéről, amit a csatába indulás előtt tett neki, hogy nem romboltatja le Athént, és nem dobja oda a város lakosságát, javait szabad prédaként a katonáinak.
1/b Eiréné utolsó mondatai közben bevonul a Kar. Egyenként és kisebb csoportokban jönnek. Izgatottan várják Lüszandroszt és csapatait, mert egy hírnök nemrég jelentette nekik, hogy Athén elesett, a nagy hadvezér pedig, hamarosan megérkezik. Dicsőítik Lüszandroszt, személyes kis hízelgéseiken, és esetleges athéni pozíciójukon gondolkoznak. Valósággal kisodorják Eirénét a színről. Spárta „himnuszát” zengi a Tanács, a nagy győzelem, a spártai létforma diadala.
.
2 Lüszandrosz érkezik katonáival. Örömmámorban úszik minden spártai.
"Öregek: Mi voltunk egykor bátor szívű férfiak.
Férfiak: Mi most vagyunk, ha úgy tetszik, megláthatod.
Ifjak: Mi leszünk sokkal különbek nálatok."
A vezér közli, hogy Spárta kivívta a végső győzelmet. A Tanács elmesélteti a hadvezérrel a csata menetét. Ő az ellenség nyílzáporát, pl. flegmán csak így jellemzi:" Legalább árnyékban harcolhattunk.” Beszél az elesettekről: "Egy spártai vagy győztesként hagyja el a csatamezőt, vagy egyáltalán nem hagyja el azt." (Utal rá, hogy jelölt sírja csak a csatában elesett katonáknak és a szülés közben elhunyt anyáknak van.)
3/a Lüszandrosz meglátogatja a házukban mindenórás feleségét. „Szerelmi duett.” (Szereti a feleségét, de nem tudja kimutatni.) Majd elbúcsúzik az asszonytól, mennie kell a közös ebédre a Tanáccsal és a katonákkal. Izgatottan várja fia eredményeit, mert az avatási szertartás már elkezdődött. Fiát és az új jövevényt, Árész kegyeibe ajánlja. A férfi karrierje és családi élete csúcspontján van. Elküldi Beroét, hogy az a többi szolgával együtt hozzon virágokat, és díszítsék fel az Árész szobrot és a házat. Köszönet az istennek, és mindenki lássa a nagy hadvezér dicsőségét. Ő, a kötelező ebéd után, majd áldozatot mutat be az istennek.
Beroé tiltakozik, hogy asszonya bármikor szülhet, ezért szükség van rá itt. Ha Árész segített a harcban, akkor testvérének Eileithüiának is (a szülés istennője) kötelessége segítenie a fivére kegyeltjét. Nyugodjon meg, Eileithüia megvárja, míg méltó áldozatot kap bátyja, és méltó díszbe öltöztetik a házat az ő fogadására. (A férfi komolyan hiszi, hogy vele vannak az istenek.)
3/b Közjáték. Haláltánc. (Eireusz és a korabeli fiúk avatási szertartása tulajdonképpen egy mészárlás. A feladat, hogy ki tud több helótát megölni, amit a halottak füleinek levágásával kell bizonyítaniuk.)
4. Eiréné, közben egyedül megszülte a gyermekét. Rádöbbent, hogy a szülés közben, akaratlanul eltörte a kislánya egyik lábát. Kétségbeesetten hív segítséget, ekkor érkezik vissza Beroé a virágokkal. Az asszony elmeséli, hogy mi történt (éppen gyógyfüvekből főzött teát itat a gyerekkel, hogy enyhítse annak fájdalmait). Beroé riadtan közli úrnőjével, hogy nincs segítség, ezt a gyereket nem fogja elfogadni a Tanács. Eiréné elküldi szolgálóját, hogy az hozzon neki tiszta ruhát, vinnie kell a csecsemőt a férjéhez. Beroé felajánlja, hogy az asszony pihenjen inkább, majd ő elviszi a gyereket, de Eiréné hajthatatlan. Neki kell megtennie. Amíg vár Beroéra, nézi a csecsemőt, aki a teától elaludt. Meggondolja magát, erősebbek az anyai ösztönök, nem adná oda, most már senkinek a kislányt. Eddig csak másokkal történt ilyen, most a saját bőrén tapasztalja, milyen kemény, kegyetlen a törvény. Az érkező Beroét elküldi Lüszandroszért, megtiltva, hogy bármit mondjon a férjének az esetről. Majd ő elmondja, az asszony csak kérje meg, jöjjön haza.
5. Eireusz érkezik a Tanács és az apja elé a többi fiúval. Véresek, piszkosak. Apjának mutatja büszkén a fülfüzért. Megvetően beszél az életükért sikoltozó helótákról. Apjára átragad a fiú véres lelkesedése. Büszke a fiára, méltó hozzá. Elmeséli ő is, hogy harcolt Athénban. A nagy csata előtt, Apollóntól kért jóslatot, hogy megtudja, segítik-e az istenek a harcban. (A jóslat: „A szent tűz ki ne hunyjon, különben egy sánta győz a győzőn.”) A jóslatból kiindulva, szinte eszelősen tüzelte a katonáit a véres harcra. A vérgőztől átitatva, már kiadta a parancsot, hogy rombolják le földig a várost, de hű katonája figyelmeztette asszonyának és katonáinak tett ígéretére, Athén nem pusztulhat. Visszavonta a parancsot, de az összes ellenállót kivégeztette. Köztük volt Eiréné édesanyjának családja is. (Eiréné anyja athéni volt, és egy spártai katonához ment feleségül.) Az athéni ellenállás egyik vezetője, Eiréné anyjának testvérbátyja volt. A csatában megsérült a férfi, és sántított az egyik lábára. Lüszandrosz, hogy ne teljesüljön be a jóslat (egy sánta győz a győzőn), maga végezte ki a férfit és az egész családot. Írmagja se maradjon az ellenállásnak, és ne állhasson bosszút a vezérért senki. A szent tűz, így diadalmasan loboghat, Spártáért. A védfalakat leromboltatta, hogy örökre véssék az eszükbe az athéniak, már ez is Spárta. A beszéde után, kinevezi a fiát az egyik csapata élére, és egy kardot ad neki, ezzel harcoljon a hazájáért.
6. Lüszandrosz dühösen és csalódottan érkezik a feleségéhez, mert kiszedte Beroéból, hogy mi történt otthon. Kiveszi az asszony kezéből a gyereket, és vinné a Tanács elé. Beroé sírva kér bocsánatot úrnőjétől, nem tehet róla, a férfi nem tűrt ellentmondást. Eiréné elküldi a nőt, és könyörög a férjének, hogy az ne legyen kegyetlen, hisz a törés begyógyul, és még egészséges lehet a kislány. A férfi szerint csak egy megoldás létezik, és az a Taügetosz. Az asszony tisztában van vele, hogy itt, nem élhet a kislány, de Athénban az ő családjánál biztonságban nevelkedhetne. Tudja, hogy nem látná többet, de legalább esélyt kapna az életre. A férfinak lelkiismeret furdalása van, amiért nem mondta el feleségének az igazságot Athénnal kapcsolatban. Úgy tesz, mintha segíteni akarna. Lebeszéli az asszonyt az Athénba szöktetésről azzal, hogy ott nagyobb veszélyben lenne a kislány, mert az athéniak az ő gyermekén bosszulnák meg a vereségüket. Bízzon a Tanács nagylelkűségében. Elindul a gyermekkel, majd visszafordul a feleségéhez. Tudja meg, hogy egy fiúért, még ő is latba vetné a tekintélyét, de egy asszonynépért... Eiréné utánaszól: „Állj meg, különben asszonyvér tapad a kezeidhez!” Lüszandrosz: „Felment a kötelesség, megtisztít a múló idő.” (Nem értette meg, hogy az asszony magáról is beszélt.)
7. A Tanács, Eireuszt bízta meg a feladattal, hogy kitegye a méltatlan gyermeket a Taügetoszra. A neveltetéséből fakadóan, ő ezt büszkén vállalta. Eiréné először a férjét követte, majd a döntés után a fiát. Most a Taügetoszon vannak, Eireusz már visszafele jön katonáival, amikor meglátja a bujkáló anyját. Eiréné kéri a fiát, engedje útjára. Az nem engedi tovább, mert rájön, hogy az anyja a gyermeket akarja megmenteni. Az asszony kéri, segítsen, hisz a testvéréről van szó. A fiú megtagadja, az a csomag, nem az ő testvére. Neki egy bátyja van, ő pedig már teljesítette, amiért született. Az a csecsemő is, csak a végzetét teljesíti be. Eiréné megkérdezi a fiútól, mit tud ő arról, milyen is elveszíteni valakinek a gyermekét. Ő már elsőszülött fiát elsiratta, Eireuszt pedig 7 éves korában elvette tőle az állam, most a kislányát szakították el tőle, akit élete végéig maga mellett tudhatott volna. Akit szerethetett volna, hisz a fiának már nincs rá szüksége. Eireusz hajthatatlan, anyja ne szegüljön szembe a törvénnyel, mert akkor a saját fiával kell szembetalálnia magát. Ő, kész a kardjával is megállítani az asszonyt, ha kell. Eiréné könyörög, hogy hadd vigye Athénba a kislányt, hisz nem árt ezzel senkinek. Eireusz látja, hogy anyja elvesztette a józan eszét. Hogy kijózanítsa, elmeséli neki, hogy nincs is már kihez vinnie a kislányt, hisz az apja kivégezte a bűnösöket. Felejtse el a gyereket és az átkozott lázadókat, különben Lüszandrosz fogja megszégyeníteni őt is, mint ahogy azt Athénnel tette, amikor leromboltatta a város büszkeségét, bevehetetlenségének jelképét, a tengerig húzódó védfalakat. Eiréné összeomlik. Lüszandroszra mondja: „Isten ellen vétett, ki meggyalázta Athént. Embert gyalázott, ki eltitkolta vétkét.” Azzal, hogy hadiszerencsét kívánt a férjének, cinkossá lett ő maga is. Az istenek jogos büntetéseként értékeli, ami vele történt, amiért a gyilkosok mellé állt, még ha tudatlanul, naivan tette is azt. Nincs hova futni, nincs kinek adni a gyermeket. A Moirák fonták ezt a sorsot, mert áruló lett. Elárulta az anyja emlékét, elárulta Athént. A gyermek sorsa, az ő sorsa is. Ő vétkezett, ezért a gyermekkel együtt kell pusztulnia, ha már megmenteni nem tudja. Nincs joga élni, nincs joga túlélni a lányát.
8. Eireusz érkezik a Tanács és az apja elé. Jelenti, hogy elvégezte a rábízott feladatot. Beszámol róla, hogy az anyja megpróbálta menteni a lányát, de ő nem engedte. Amikor az apja nyugtatja, hogy helyesen viselkedett, közli vele, hogy Eiréné és a kislány, az ő testvérhúga halottak. Elmeséli, hogy az anyja kérte, hadd búcsúzzon el a lányától, mert erre még nem kapott lehetőséget. Úgy nézett rá az asszony, hogy nem tudta megtagadni ezt a kérést. Úgy érezte, az istenekkel szállna szembe, ha megállítaná az asszonyt. Nem evilági volt az a tekintet. Amíg ők vitáztak, egy vadállat elragadhatta a csecsemőt, mert mire odaértek, már csak a véres pólya maradványait találták a sziklán. - Ekkor megcsókolt mindkét orcámon, és azt mondta: „egy ember, soha nem lesz spártai”, és a neveddel az ajkán ugrott a mélybe.
9. A Tanács szerint Lüszandroszt, és egész Spártát átkozta el ezzel a bolond asszony. A hadvezér kardot ránt, ezzel folytja beléjük a szuszt, ha még egy becsmérlő szót mernek mondani a feleségéről. Lüszandrosz összeroppan. Rájött, hogy miről szólt a jóslat valójában. A családi tűzhelyre kellett volna vigyáznia először is. Szeretni a feleségét, ahogyan az megérdemelte volna. Kimutatni, mennyire fontos volt a számára. Gondolt ő erre, de mivel nem volt szokás, nem tette. Az ő figyelmetlen gőgje miatt nem volt ott Beroé a szülésnél. Elvette a lányától az esélyt, ezzel megölte mindkettőjüket. Az asszony, egy szóval sem vádolta, pedig tudta ezt. Könyörgött neki, hogy segítsen, de ő a konvenciók rabja volt, és oda se figyelt igazából, mit szeretne mondani a felesége. Kéri az athéni halottakat, hogy bocsássák meg a vakságát. A félreértelmezett jóslat elvette a józan ítélőképességét. Az elvakult nagyravágyás pedig, emberségét. Az is lehet, hogy bűnei miatt, valóban az athéni sánta férfi állt volna rajta bosszút, kérdi magától. Ha magadat sem ismered, hogy ismernéd ki magad az istenek szándékai közt? Több lehetőséget is kapott, hogy változtasson hozzáállásán, az életén, de ő nem élt vele. Meg sem látta. A jóslat igazi értelmét, hogy szálljon magába, és ne vonuljon Athén ellen, már túl későn ismerte fel. Nincs visszaút. Szánalmasan üres az élete, csak egy gyilkos. Egy tömeggyilkos. Ha a családi tűzhelyre nem tudott vigyázni, hogy vigyázhatna a közösség tüzére. Rájön, nem ebben hibázott, ő a közösség szemében jó spártaiként élt, valójában ő maga volt a spártai eszme megtestesülése, táplálta a mindig éhes tüzet, de ez a tűz, csak a pusztításra képes, a gondozóit is elemészti. Nem menti fel a sok halott előtt az, hogy csak a kötelességét végezte. A jóslat szent tüze, Prométheusz vérrel szenvedett szent tüzét is jelenti, aminek a jelképe Athén. A Titán adományának örökkön élő megtestesülése. Kéri a Tanácsot, hogy hívják vissza a két spártai királyt és a seregeiket Athénból, hagyják ÉLNI a várost (a kultúrára is érti). A Vének elismerik, megértették mi történt, lehet, hogy tényleg Lüszandrosznak van igaza, de nem adhatják fel a tradíciókat, az életnek mennie kell tovább. Majd keresnek mást, ha az istenek elvették a nagy hadvezér méltóságát, és már csak egy szerencsétlen ember, akit megfertőzött asszonya őrülete. Lüszandrosz elébük dobja a kardját, elfordul tőlük, letérdel, tépdesi a ruháját, és homokot szór a fejére. A Kar folytatja: A vágy a harcra, a vérre, örökkön élni fog. Mindig lesz olyan, aki továbbviszi a lángot. Mit számít az, ha közben városok égnek le? Eireusz, eddig némán nézte Lüszandroszt, most megvetően az apja elé dobja a véres pólyát, amit a hegyről hozott bizonyítékul. A Kar vezetője lehajol Lüszandrosz kardjáért és a fiú felé nyújtja azt. Sötét.
egy ókori görög teret látunk. Az előtérben, baloldalon egy gránátalmafa, jobb oldalon pedig, Árész szobra áll. A napóra mellett, egy még nem égő tűztál. Mögötte, két oszlop tetején trónol Zeusz " szobra". Előtte és a napóra mindkét oldala mellett, lépcsősorok helyezkednek el. A baloldali lépcsősor tetején négy"istenszobor" áll talapzatán: Prométheusz, Héphaisztosz (mellette égő tűztál), Árész, P.Athéné. Jobb oldalon pedig, négy "emberszobor" áll, ismert görög szobrok pozíciójában (pl. a diszkoszvető, stb.). A szobrok: táncosok.
A háttérben a havas csúcsú Taügetosz részletét és a tájat látjuk, az égbolttal. Sötét.
ELŐJÁTÉK - TÁNC
A szobrok pozíciót váltanak. Az emberek felvesznek egy guggoló, görnyedt
testtartást. Az istenek maradnak a beállításban, de mozognak, élnek. Prométheusz lelép a talapzatáról, előrejön. Zene indul. Fény. A Titán lehajol és felvesz a földről egy agyagkupacot (teremtés-tánc). Rábólint, hogy ez az, amit keresett. Megformál belőle egy emberalakot, elégedetten nézi, majd ráfúj egyet. Erre, életre kel az egyik "emberszobor". Görnyedve, mint egy riadt állat előrejön. Értelem nélkül, bután néz bele a világba. A többi ember is előrejön hozzá (ösztönlény-tánc), majd félve összebújnak. Zeusz feláll, felemeli a lábát, készül eltaposni valamit. Prométheusz óvón öleli magához az agyagszobrocskát. Félsötét. P. felkap egy ágat a fa mellől. Odasettenkedik Héphaisztosz tűztálja elé, és amikor az félrenéz," ellop egy szikrát" az ág végével. Odalép vele a napóra melletti tűztálhoz és lángra lobbantja benne a tüzet. Fény. Int az embereknek, aztán mosolyogva visszaáll a talapzatára. Az emberek a tűz köré gyűlnek. Először csak melengetik a kezüket, aztán eljátsszák tánccal a fejlődést, amit a tűznek és így Prométheusznak köszönhet az emberiség (főzés, kézművesség, tudományok, stb.). Zeusz feláll- villámlás, mennydörgés- eltűnik.
Az emberek egy pillanatig dermedten állnak, majd megrázzák magukat és élik tovább az életüket: két ember pont összevitatkozik, és kezet emelnek egymásra. Ekkor megáll a kép. Fényváltás, csak erre a két emberre esik fény. Sötét.
Az istenek és az emberek egy kört alkotnak. Fény. Mindenki odamegy ahhoz a talapzathoz, melyen azelőtt szoborként állt. Ezek ládaként is funkcionálnak. Felnyitják őket és átöltöznek színészeknek. Olyan ruhát öltenek, amilyenben később a szereplők fognak megjelenni. Felveszik a magasított sarukat is. Három táncos előrejön és felpróbálnak egy-egy maszkot. Ezeken, jól felismerhetőek a főszereplők arcvonásai. Eiréné, Lüszandrosz, és Eireusz maszkjait látjuk az arcukon, ezekre fókuszálnak a fejgépek. Lüszandrosz hátat fordít a nézőknek. Széttárja a karjait Zeusz felé.(Kezdődhet a játék!) Fényváltás. A zsinórból, erre leereszkednek az oszlopok a talapzatokra. Hátul pedig, Zeusz trónja elé lejön az Athéna Chalkioikosz templom oszlopsora és "bronz" domborműves timpanonja. Sötét. Fényváltás.
1/a Eiréné (terhessége végső szakaszában van) áldozatot mutat be az isteneknek, amiért nemsokára ismét egy gyermekről gondoskodhat. (A 40-es éveiben jár, ezért már nem számított rá.) Kéri, hogy erős, életrevaló utód szülessen, aki méltó az apjához, és a testvéreihez (Eddig 2 fiút szült. Az idősebb fia elesett az első athéni csatában, a másikat hamarosan férfivá avatják). Férjének jó hadiszerencsét kíván, bízva abban, hogy Lüszandrosz nem feledkezik meg az ígéretéről, amit a csatába indulás előtt tett neki, hogy nem romboltatja le Athént, és nem dobja oda a város lakosságát, javait szabad prédaként a katonáinak.
1/b Eiréné utolsó mondatai közben bevonul a Kar. Egyenként és kisebb csoportokban jönnek. Izgatottan várják Lüszandroszt és csapatait, mert egy hírnök nemrég jelentette nekik, hogy Athén elesett, a nagy hadvezér pedig, hamarosan megérkezik. Dicsőítik Lüszandroszt, személyes kis hízelgéseiken, és esetleges athéni pozíciójukon gondolkoznak. Valósággal kisodorják Eirénét a színről. Spárta „himnuszát” zengi a Tanács, a nagy győzelem, a spártai létforma diadala.
.
2 Lüszandrosz érkezik katonáival. Örömmámorban úszik minden spártai.
"Öregek: Mi voltunk egykor bátor szívű férfiak.
Férfiak: Mi most vagyunk, ha úgy tetszik, megláthatod.
Ifjak: Mi leszünk sokkal különbek nálatok."
A vezér közli, hogy Spárta kivívta a végső győzelmet. A Tanács elmesélteti a hadvezérrel a csata menetét. Ő az ellenség nyílzáporát, pl. flegmán csak így jellemzi:" Legalább árnyékban harcolhattunk.” Beszél az elesettekről: "Egy spártai vagy győztesként hagyja el a csatamezőt, vagy egyáltalán nem hagyja el azt." (Utal rá, hogy jelölt sírja csak a csatában elesett katonáknak és a szülés közben elhunyt anyáknak van.)
3/a Lüszandrosz meglátogatja a házukban mindenórás feleségét. „Szerelmi duett.” (Szereti a feleségét, de nem tudja kimutatni.) Majd elbúcsúzik az asszonytól, mennie kell a közös ebédre a Tanáccsal és a katonákkal. Izgatottan várja fia eredményeit, mert az avatási szertartás már elkezdődött. Fiát és az új jövevényt, Árész kegyeibe ajánlja. A férfi karrierje és családi élete csúcspontján van. Elküldi Beroét, hogy az a többi szolgával együtt hozzon virágokat, és díszítsék fel az Árész szobrot és a házat. Köszönet az istennek, és mindenki lássa a nagy hadvezér dicsőségét. Ő, a kötelező ebéd után, majd áldozatot mutat be az istennek.
Beroé tiltakozik, hogy asszonya bármikor szülhet, ezért szükség van rá itt. Ha Árész segített a harcban, akkor testvérének Eileithüiának is (a szülés istennője) kötelessége segítenie a fivére kegyeltjét. Nyugodjon meg, Eileithüia megvárja, míg méltó áldozatot kap bátyja, és méltó díszbe öltöztetik a házat az ő fogadására. (A férfi komolyan hiszi, hogy vele vannak az istenek.)
3/b Közjáték. Haláltánc. (Eireusz és a korabeli fiúk avatási szertartása tulajdonképpen egy mészárlás. A feladat, hogy ki tud több helótát megölni, amit a halottak füleinek levágásával kell bizonyítaniuk.)
4. Eiréné, közben egyedül megszülte a gyermekét. Rádöbbent, hogy a szülés közben, akaratlanul eltörte a kislánya egyik lábát. Kétségbeesetten hív segítséget, ekkor érkezik vissza Beroé a virágokkal. Az asszony elmeséli, hogy mi történt (éppen gyógyfüvekből főzött teát itat a gyerekkel, hogy enyhítse annak fájdalmait). Beroé riadtan közli úrnőjével, hogy nincs segítség, ezt a gyereket nem fogja elfogadni a Tanács. Eiréné elküldi szolgálóját, hogy az hozzon neki tiszta ruhát, vinnie kell a csecsemőt a férjéhez. Beroé felajánlja, hogy az asszony pihenjen inkább, majd ő elviszi a gyereket, de Eiréné hajthatatlan. Neki kell megtennie. Amíg vár Beroéra, nézi a csecsemőt, aki a teától elaludt. Meggondolja magát, erősebbek az anyai ösztönök, nem adná oda, most már senkinek a kislányt. Eddig csak másokkal történt ilyen, most a saját bőrén tapasztalja, milyen kemény, kegyetlen a törvény. Az érkező Beroét elküldi Lüszandroszért, megtiltva, hogy bármit mondjon a férjének az esetről. Majd ő elmondja, az asszony csak kérje meg, jöjjön haza.
5. Eireusz érkezik a Tanács és az apja elé a többi fiúval. Véresek, piszkosak. Apjának mutatja büszkén a fülfüzért. Megvetően beszél az életükért sikoltozó helótákról. Apjára átragad a fiú véres lelkesedése. Büszke a fiára, méltó hozzá. Elmeséli ő is, hogy harcolt Athénban. A nagy csata előtt, Apollóntól kért jóslatot, hogy megtudja, segítik-e az istenek a harcban. (A jóslat: „A szent tűz ki ne hunyjon, különben egy sánta győz a győzőn.”) A jóslatból kiindulva, szinte eszelősen tüzelte a katonáit a véres harcra. A vérgőztől átitatva, már kiadta a parancsot, hogy rombolják le földig a várost, de hű katonája figyelmeztette asszonyának és katonáinak tett ígéretére, Athén nem pusztulhat. Visszavonta a parancsot, de az összes ellenállót kivégeztette. Köztük volt Eiréné édesanyjának családja is. (Eiréné anyja athéni volt, és egy spártai katonához ment feleségül.) Az athéni ellenállás egyik vezetője, Eiréné anyjának testvérbátyja volt. A csatában megsérült a férfi, és sántított az egyik lábára. Lüszandrosz, hogy ne teljesüljön be a jóslat (egy sánta győz a győzőn), maga végezte ki a férfit és az egész családot. Írmagja se maradjon az ellenállásnak, és ne állhasson bosszút a vezérért senki. A szent tűz, így diadalmasan loboghat, Spártáért. A védfalakat leromboltatta, hogy örökre véssék az eszükbe az athéniak, már ez is Spárta. A beszéde után, kinevezi a fiát az egyik csapata élére, és egy kardot ad neki, ezzel harcoljon a hazájáért.
6. Lüszandrosz dühösen és csalódottan érkezik a feleségéhez, mert kiszedte Beroéból, hogy mi történt otthon. Kiveszi az asszony kezéből a gyereket, és vinné a Tanács elé. Beroé sírva kér bocsánatot úrnőjétől, nem tehet róla, a férfi nem tűrt ellentmondást. Eiréné elküldi a nőt, és könyörög a férjének, hogy az ne legyen kegyetlen, hisz a törés begyógyul, és még egészséges lehet a kislány. A férfi szerint csak egy megoldás létezik, és az a Taügetosz. Az asszony tisztában van vele, hogy itt, nem élhet a kislány, de Athénban az ő családjánál biztonságban nevelkedhetne. Tudja, hogy nem látná többet, de legalább esélyt kapna az életre. A férfinak lelkiismeret furdalása van, amiért nem mondta el feleségének az igazságot Athénnal kapcsolatban. Úgy tesz, mintha segíteni akarna. Lebeszéli az asszonyt az Athénba szöktetésről azzal, hogy ott nagyobb veszélyben lenne a kislány, mert az athéniak az ő gyermekén bosszulnák meg a vereségüket. Bízzon a Tanács nagylelkűségében. Elindul a gyermekkel, majd visszafordul a feleségéhez. Tudja meg, hogy egy fiúért, még ő is latba vetné a tekintélyét, de egy asszonynépért... Eiréné utánaszól: „Állj meg, különben asszonyvér tapad a kezeidhez!” Lüszandrosz: „Felment a kötelesség, megtisztít a múló idő.” (Nem értette meg, hogy az asszony magáról is beszélt.)
7. A Tanács, Eireuszt bízta meg a feladattal, hogy kitegye a méltatlan gyermeket a Taügetoszra. A neveltetéséből fakadóan, ő ezt büszkén vállalta. Eiréné először a férjét követte, majd a döntés után a fiát. Most a Taügetoszon vannak, Eireusz már visszafele jön katonáival, amikor meglátja a bujkáló anyját. Eiréné kéri a fiát, engedje útjára. Az nem engedi tovább, mert rájön, hogy az anyja a gyermeket akarja megmenteni. Az asszony kéri, segítsen, hisz a testvéréről van szó. A fiú megtagadja, az a csomag, nem az ő testvére. Neki egy bátyja van, ő pedig már teljesítette, amiért született. Az a csecsemő is, csak a végzetét teljesíti be. Eiréné megkérdezi a fiútól, mit tud ő arról, milyen is elveszíteni valakinek a gyermekét. Ő már elsőszülött fiát elsiratta, Eireuszt pedig 7 éves korában elvette tőle az állam, most a kislányát szakították el tőle, akit élete végéig maga mellett tudhatott volna. Akit szerethetett volna, hisz a fiának már nincs rá szüksége. Eireusz hajthatatlan, anyja ne szegüljön szembe a törvénnyel, mert akkor a saját fiával kell szembetalálnia magát. Ő, kész a kardjával is megállítani az asszonyt, ha kell. Eiréné könyörög, hogy hadd vigye Athénba a kislányt, hisz nem árt ezzel senkinek. Eireusz látja, hogy anyja elvesztette a józan eszét. Hogy kijózanítsa, elmeséli neki, hogy nincs is már kihez vinnie a kislányt, hisz az apja kivégezte a bűnösöket. Felejtse el a gyereket és az átkozott lázadókat, különben Lüszandrosz fogja megszégyeníteni őt is, mint ahogy azt Athénnel tette, amikor leromboltatta a város büszkeségét, bevehetetlenségének jelképét, a tengerig húzódó védfalakat. Eiréné összeomlik. Lüszandroszra mondja: „Isten ellen vétett, ki meggyalázta Athént. Embert gyalázott, ki eltitkolta vétkét.” Azzal, hogy hadiszerencsét kívánt a férjének, cinkossá lett ő maga is. Az istenek jogos büntetéseként értékeli, ami vele történt, amiért a gyilkosok mellé állt, még ha tudatlanul, naivan tette is azt. Nincs hova futni, nincs kinek adni a gyermeket. A Moirák fonták ezt a sorsot, mert áruló lett. Elárulta az anyja emlékét, elárulta Athént. A gyermek sorsa, az ő sorsa is. Ő vétkezett, ezért a gyermekkel együtt kell pusztulnia, ha már megmenteni nem tudja. Nincs joga élni, nincs joga túlélni a lányát.
8. Eireusz érkezik a Tanács és az apja elé. Jelenti, hogy elvégezte a rábízott feladatot. Beszámol róla, hogy az anyja megpróbálta menteni a lányát, de ő nem engedte. Amikor az apja nyugtatja, hogy helyesen viselkedett, közli vele, hogy Eiréné és a kislány, az ő testvérhúga halottak. Elmeséli, hogy az anyja kérte, hadd búcsúzzon el a lányától, mert erre még nem kapott lehetőséget. Úgy nézett rá az asszony, hogy nem tudta megtagadni ezt a kérést. Úgy érezte, az istenekkel szállna szembe, ha megállítaná az asszonyt. Nem evilági volt az a tekintet. Amíg ők vitáztak, egy vadállat elragadhatta a csecsemőt, mert mire odaértek, már csak a véres pólya maradványait találták a sziklán. - Ekkor megcsókolt mindkét orcámon, és azt mondta: „egy ember, soha nem lesz spártai”, és a neveddel az ajkán ugrott a mélybe.
9. A Tanács szerint Lüszandroszt, és egész Spártát átkozta el ezzel a bolond asszony. A hadvezér kardot ránt, ezzel folytja beléjük a szuszt, ha még egy becsmérlő szót mernek mondani a feleségéről. Lüszandrosz összeroppan. Rájött, hogy miről szólt a jóslat valójában. A családi tűzhelyre kellett volna vigyáznia először is. Szeretni a feleségét, ahogyan az megérdemelte volna. Kimutatni, mennyire fontos volt a számára. Gondolt ő erre, de mivel nem volt szokás, nem tette. Az ő figyelmetlen gőgje miatt nem volt ott Beroé a szülésnél. Elvette a lányától az esélyt, ezzel megölte mindkettőjüket. Az asszony, egy szóval sem vádolta, pedig tudta ezt. Könyörgött neki, hogy segítsen, de ő a konvenciók rabja volt, és oda se figyelt igazából, mit szeretne mondani a felesége. Kéri az athéni halottakat, hogy bocsássák meg a vakságát. A félreértelmezett jóslat elvette a józan ítélőképességét. Az elvakult nagyravágyás pedig, emberségét. Az is lehet, hogy bűnei miatt, valóban az athéni sánta férfi állt volna rajta bosszút, kérdi magától. Ha magadat sem ismered, hogy ismernéd ki magad az istenek szándékai közt? Több lehetőséget is kapott, hogy változtasson hozzáállásán, az életén, de ő nem élt vele. Meg sem látta. A jóslat igazi értelmét, hogy szálljon magába, és ne vonuljon Athén ellen, már túl későn ismerte fel. Nincs visszaút. Szánalmasan üres az élete, csak egy gyilkos. Egy tömeggyilkos. Ha a családi tűzhelyre nem tudott vigyázni, hogy vigyázhatna a közösség tüzére. Rájön, nem ebben hibázott, ő a közösség szemében jó spártaiként élt, valójában ő maga volt a spártai eszme megtestesülése, táplálta a mindig éhes tüzet, de ez a tűz, csak a pusztításra képes, a gondozóit is elemészti. Nem menti fel a sok halott előtt az, hogy csak a kötelességét végezte. A jóslat szent tüze, Prométheusz vérrel szenvedett szent tüzét is jelenti, aminek a jelképe Athén. A Titán adományának örökkön élő megtestesülése. Kéri a Tanácsot, hogy hívják vissza a két spártai királyt és a seregeiket Athénból, hagyják ÉLNI a várost (a kultúrára is érti). A Vének elismerik, megértették mi történt, lehet, hogy tényleg Lüszandrosznak van igaza, de nem adhatják fel a tradíciókat, az életnek mennie kell tovább. Majd keresnek mást, ha az istenek elvették a nagy hadvezér méltóságát, és már csak egy szerencsétlen ember, akit megfertőzött asszonya őrülete. Lüszandrosz elébük dobja a kardját, elfordul tőlük, letérdel, tépdesi a ruháját, és homokot szór a fejére. A Kar folytatja: A vágy a harcra, a vérre, örökkön élni fog. Mindig lesz olyan, aki továbbviszi a lángot. Mit számít az, ha közben városok égnek le? Eireusz, eddig némán nézte Lüszandroszt, most megvetően az apja elé dobja a véres pólyát, amit a hegyről hozott bizonyítékul. A Kar vezetője lehajol Lüszandrosz kardjáért és a fiú felé nyújtja azt. Sötét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése