Hellenbárt László - Arafogó

Formabontó kétely

ölt ráncot a fehér ruhán,

s cseppet sem tétován,

ahogy illene ifjú arának,

lép a lány.

A fiú várja.

Karját tán kitárja,

ahogy látta filmeken,

s csattan csók is,
-nem!
nem hamis! –

csupán nem igaz,
s
násznépbe rakott rokon
nyakkendőjét bontja,
nem
értve, halmokba
rakja
szavait ma itt
valaki, ki idegen,
embert párrá,
párt
családdá,
csak távolról,
csak
messze,
s szériában gyűlnek a
házasok,

halmokban, mint
giccses
figurák
a komódon,

olyanok.