Emlékeink, csontjaink
porladnak az idő szelében.
Elfelejtődnek gondolataink, s
hunyászkodunk büszkén a tükörben.
Énekeink nem hallatszanak,
cselekedeteinknek nem adunk súlyt.
Gyermekeink elbutulnak, s
nem engedünk magunknak több mosolyt.
Ki kell törni ebből az állapotból,
különben minden odavész, s
ami marad az evolúcióból, azt
többé nem fogja fel ész.
Látom, ahogy porrá leszünk, s
hátakat támadunk.
Gyűlölet csírázik bennünk, mert
rossz úton haladunk.
Vakokká, süketté, némákká és
butákká változtunk.
Nem kell mondani imát, hisz
nincs nekünk urunk..,
..csak mi és magunk vagyunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése