Ha majd érted meghalok,
Tárt karokkal várnak fent a csillagok.
Onnan jöttem, a Tündéred, a mindened voltam én,
Te mondtad hogy nem ember vagyok, hanem égi tünemény.
Onnan föntről is majd mindig csak téged nézlek,
A csillagok hullása lesz majd a könnyem érted.
S ha sok idő múltán, eljön a te időd,
Én majd ott várlak, fent a csillagok között, a bejárat előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése