Letépem fáradságom rongyait
Csak a csont és a hús marad
Meg a tinta – karcolni gyilkos álmokat
Zsivaj szűrődik át, férfizörej
A falak még mindig vékonyak
Átengednek mindent – ők is hallanak
Szeretlek, de olykor elémsodródik egy arc
És mélyen belenézek
Undorít – meglátom önmagam torzként
A sárga leveleken léptem, csörögtek-csattogtak
Mintha párbeszéd folyna
Csak úgy tűnt – beszéltem egy régi nővel az utcán…
Épp csak elolvastam a címet, máris felkeltetted bennem az érdeklődést a versed iránt. Aztán részese lettem az irodalom bájának: mást kaptam, mint amit a cím alapján vártam volna, de ez abszolút jó értelemben értetendő. Érdekes címválasztás, mégis a végére érhető és találónak titulálható. Tetszetős képekkel mutatod be a gondolataidat, amelyeknek összhatása visszagondolva a címválasztásra, hozzáadva a mű hangulatának egységességét igazán hatásosan érinti meg az olvasót. A záró sor kifejezetten tetszik, mert egyszerűen nagyszerű befejezés.
VálaszTörlésGratulálok ehhez a művedhez is.:)